Még júliusban hagyta jóvá az orosz külföldi befektetéseket ellenőrző jogi bizottság a francia Decathlon vállalat 35, az ország területén lévő áruházának felvásárlását, az üzletközpontokat a Mango franchise tulajdonosa szerezte meg – olvasható az Izvesztyija oldalán. 

Warsaw,,Poland,-,September,08,,2022:,Shopping,Centre,With,Decathlon
Fotó: Shutterstock

Az értékesített áruházakat november 15-én tervezik ismét kinyitni, ezúttal AllDoSports néven. Az új tulajdonos hű maradt korábbi kijelentéséhez, miszerint 1400 munkahelyet szeretnének teremteni, és ezt valóra is váltotta, megtartva a Decathlon korábbi 909 dolgozóját is. A Mangót is birtokló ARM vállalat azután tett szert az áruházakra, miután a Decathlon 2022 márciusában bejelentette, hogy kivonul Oroszországból.

2022 februárja óta több külföldi cég is kivonult Oroszországból a kialakult geopolitikai helyzet és az oroszellenes szankciók miatt. Denis Manturov, orosz ipari és kereskedelmi miniszter egy interjúban elmondta, hogy azok a külföldi cégek, akik felhagytak az Orosz Föderációban való működéssel, továbbra is érdekeltek lehetnek a visszatérésben, ez esetben készen állnak fogadni őket és megteremteni a kellő körülményeket.

Nemrég a brit Mondi cég adta el utolsó gyárait egy moszkvai ingatlanfejlesztőnek, de nem mindenki jár sikerrel, ugyanis tavaly osztalékfizetési tilalmat vezettek be Oroszországban, így az érintettek nem férnek hozzá az ottani profitjukhoz.