EESZT leállása: hivatalos, nagyobb a baj, mint hitték – egy külföldi cég kezében a megoldás
Hivatalos tájékoztatás jelent meg az egészségügyi államtitkár közösségi oldalán arról, hogyan történt az EESZT leállása. Ebben Takács Péter az Energiaügyi Minisztérium közleményét és a Belügyminisztérium intézkedéseit ismertette az EESZT-t is érintő informatikai hibáról.

Takács Péter nem először jelentkezett a közösségi oldalán szombaton a témában. Ugyancsak szombaton egy jóval rövidebb nyilatkozatban árulta el, mi okozza a felület elérhetetlenségét. Erről részetesen ebben a cikkben számoltunk be.
Megszólalt az egészségügyi államtitkár az EESZT összeomlásáról: ezért nem lehet hozzáférni a receptekhez – de ígéretet tett
Ez az első hivatalos reakciója. Jóval nagyobb a baj, mint azt sokan gondolták, nem csak az EESZT állt ugyanis le.
EESZT leállása: hivatalos, nagyobb a baj, mint hitték
A friss jelentés már jóval részletgazdagabb. Kiderült például, hogy nem szokványos szoftveres hiba vagy akadályoztatás állt be, hanem
az elektronikus közigazgatás hardver eleme is meghibásodott pénteken kora délután.
A szakemberek felvették a kapcsolatot a termékeket gyártó nemzetközi céggel is, és eszközhibát azonosítottak, amelynek elhárítását haladéktalanul megkezdték. Hogy ez mennyi időt vesz igénybe, az egyelőre kérdés. Jó hír viszont, hogy
- a Digitális Állampolgár felület (DÁP) és más e-ügyintézési portálok működése azóta helyreállt,
- illetve működnek a különböző okmányok (személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély) igénylését és átvételét lehetővé tevő felületek is.
- Zavartalan a turisztikai szolgáltatásokat támogató Vendégem Szállás alkalmazás működése is.
Azonban az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), illetve a hozzá kapcsolódó receptek kiváltása nem működik. „Gyakorlatban az EESZT legfontosabb feladata a felhőalapú receptkiváltás és a betegdokumentumok tárolása. Ezek most sajnos nem elérhetőek” – olvasható a bejegyzésben.
Hogyan lehet gyógyszerhez jutni, ha nincs EESZT?
A hiba elhárításáig megoldás lehet, hogy ha a beteg rendelkezik Felírási Igazolással, annak bemutatásával a felírt gyógyszereket a patika támogatással kiadhatja.
Ha a beteg nem rendelkezik Felírási Igazolással, de bármilyen egyéb orvosi dokumentációban szerepel a felírt készítmény neve, hatáserőssége és adagolása, a gyógyszertár a felírt gyógyszert
támogatás nélkül, teljes áron
tudja a beteg részére kiadni a rendszer helyreállásáig. Sőt, természetesen a papíralapú vényre felírt gyógyszerek a megszokott rendnek megfelelően, támogatással kiadhatók.
Ezenfelül a Belügyminisztérium elrendelte, hogy az Országos Mentőszolgálat által üzemeltetett háziorvosi ügyeleti pontokon papíralapú receptírást is biztosítani kell. Az ügyeleti pontok elérhetőségéről az 1830-as hívószámon lehet érdeklődni.
Bár most nagy a kellemetlenség, fontos azért azt is rögzíteni, hogy az EESZT 2017. óta tartó fennálllása óta először fordul elő olyan technikai hiba, amely ilyen hosszú leállást okozott. „A rendszer helyreállításán a szakemberek folyamatosan dolgoznak, addig is az emberek türelmét kérjük, ahogy helyreáll a szolgáltatás, közleményben jelezni fogjuk” – zárul Takács Péter bejegyzése.
FRISSÍTÉS – 08.10. 7:00
Rendkívüli kormányzati bejelentés: mostantól újra működik az EESZT – itt vannak a részletek
Még pénteken állt le a rendszer. Most már újra működik az EESZT. A nyolc éves fennállása óta ilyen hiba még nem következett be.


