Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy egyre nagyobb a botrány Horvátországban, miután a Coca-Cola egyes termékeinek elfogyasztása után többen rosszul lettek. Horvátország több városában is kórházba kerültek olyan emberek, akik Coca-Colát vagy a cég más termékeit fogyasztották. 

COCA COLA
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A hatóságok szerint mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek, és már nincsenek is kórházban. A varasdi kórház igazgatója megerősítette a médiának, hogy egy beteg érkezett a kórházba, aki kellemetlen érzésre, valamint a torokban és a garatban égő érzésre panaszkodott. 

A Coca-Cola magyarországi vállalata ezek után a Telex kérdésére írta meg azt, hogy 

a magyar fogyasztóknak nem kell tartaniuk, „a horvátországi események nem érintik a Magyarországon forgalomba hozott termékeket.”

A Horvát Közegészségügyi Intézet igazgatója arról beszélt, maga az üdítő nem okozhatott ilyen sérülést, azt vizsgálják, hogy nincs-e idegen elem az italokban. A Coca-Cola horvátországi cégének vezetői pedig belső vizsgálatot folytattak, egyelőre sem a gyártásban, sem a termékekben nem találtak szabálytalanságot. 

A horvát sajtó közben azt írja, több szupermarket jelentette be, hogy nemcsak az érintett szénsavas üdítőt zárják ki az értékesítésből, hanem a Coca-Cola Original Taste és a Coca-Cola Zero termékcsalád összes termékét.

Mindenesetre érdekes, hogy az gyorsriasztási rendszerébe nem került fel a szerdai eset, ahova egyébként kötelesek bejelentetni a tagállami hatóságok, ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak. Az eset súlyosságát jelzi ugyanakkor, hogy közben a horvát köztársasági elnök, Zoran Milanovic is megszólalt, azt mondta, hogy kártérítést fog fizetni a cég.