BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Digital,Crime,By,An,Anonymous,Hacker, csalás

Meglehet a megoldás a banki csalásokkal szemben

A pénzügyi bűnözéssel összefüggő fenyegetések folyamatosan változnak és egyre összetettebbé válnak.

A pénzügyi szolgáltató központoknál (bankok, biztosítók) hatékony, rugalmas és információvezérelt kockázatértékelésre van szükség a pénzügyi bűnözés (például a csalások) elleni küzdelemben – állítja a Deloitte tanácsadó cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Digital,Crime,By,An,Anonymous,Hacker, csalás
Kiemelt szerepet kap a ügyfelek átvilágítása / Fotó: Shutterstock

Horváth Csaba, a Deloitte pénzügyi bűnözéssel foglalkozó csapatának szakértője elmondta, hogy a kockázatértékelés a biztosítók és a bankok számára egyet jelent az őket érintő veszélyek azonosításával és a felmerülő problémák megoldásával. Ebben kiemelt szerepet kap a ügyfelek átvilágítása, amely során az érintettekről a pénzintézet kockázati profilt alkot, amelyben vizsgálják egyebek mellett az ügyfelek állampolgárságát, jövedelemigazolását, azt, hogy van-e köztartozásuk. Céges számla nyitásánál azt is ellenőrzik, hogy az adott vállalkozás milyen ágazatban dolgozik,

a szerencsejátékkal foglalkozó cégeket például a bankok kockázatosabbnak ítélik más cégekhez képest.

A bankok az adatok kiértékelését követően a cégeknél és magánszemélyeknél is alacsony, közepes vagy magas kockázatúnak jelölhetik az adott ügyfelet. Fontos azonban tudni, hogy e kategóriák átjárhatóak, hiszen a bankok folyamatosan monitorozzák az ügyfelek számláit, vizsgálják például, hogy kikkel üzletelnek, érkeznek-e nagyobb összegek a számlára bizonytalan forrásból. Mindezek vizsgálata törvényi kötelezettségük is – jegyezte meg a szakértő.
Azonban rámutatott: 

a pénzügyi bűnözéssel összefüggő fenyegetések folyamatosan változnak és egyre összetettebbé válnak, például a mesterséges intelligencia megjelenésével.

Ezért Horváth Csaba szerint a bankoknak a törvényileg követelt minimumtól el kellene mozdulniuk az információvezérelt, proaktív, dinamikusan változó kockázatértékekés felé, hogy a mostaninál jóval pontosabb képet kapjanak az ügyfeleik által őket érintő veszélyekről.

A proaktív kockázatértékelési megközelítésre áttérés egyesíti a belső forrásokból származó információkat a nyílt forrásból származó, illetve a köz- és magánszféra közötti információmegosztó platformokon elérhető információkkal – ismertetik a közleményben.


 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.