A Samsung óriási részvény-visszavásárlásra készül
Sűrű éve lesz a Samsungnak 2025-ben, ugyanis 7,2 milliárd dollár értékben tervezi visszavásárolni saját részvényeit, ezzel elindítva történetének egyik legnagyobb részvényesi juttatási programját. Dél-Korea legnagyobb vállalata pénteken, egy hivatalos bejelentésben közölte, hogy a következő 12 hónap során szakaszosan fogja visszavásárolni a részvényeket.

Első lépésként hétfőtől 2025 februárjáig körülbelül 2,14 milliárd dollár értékű papírt vásárol vissza a Samsung, amelyeket mind meg is semmisít. Az igazgatótanács később tárgyal majd arról, hogyan hajtsák végre a fennmaradó 5 milliárd dollár értékű visszavásárlást – írja a Bloomberg.
Ez a lépés egybeesik azzal, hogy a befektetők egyre jobban aggódnak a vállalat memóriacsip-üzletága miatt,
amely nehezen tartja a lépést az SK Hynix Inc.-cel. A kisebb rivális az Nvidia vezető szállítójává vált a legújabb, csúcstechnológiás MI-gyorsítókban használt nagy sávszélességű memóriák terén.
A Samsung részvényei pénteken a visszavásárlási bejelentés előtt akár 8,6 százalékot is emelkedtek, bár az év során így is 32 százalékkal csökkentek. A Samsung emellett globális fogyasztói elektronikai visszaeséssel is küzd.
Apple vs Samsung: veszélyben a koreaiak elsősége
A Samsung küzd, hogy megtartsa a világ legkelendőbb okostelefon-gyártójának címét. A dél-koreai tech óriás válsága egyre mélyül. A koreai technológiai óriás volt az egyetlen a világ öt legnagyobb okostelefon-gyártója közül, melynek idei harmadik negyedévben csökkentek az eladásai, így piaci részesedést veszített az amerikai rivális Apple-lel, illetve a kínai versenyzőkkel szemben. Ennek hátterében részben az áll, hogy a vártnál kevésbé jöttek be az összecsukható készülékek.