Szólt a MÁV: máshogy járnak a vonatok
A ceglédi vonalon néhány vonat esetén változásokra kell számítani – közölte a Mávinform. A tájékoztatás szerint a Latorca InterCity a Nyugati pályaudvarról Munkácsra késéssel indult el, a Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó S50-es vonat pedig csak Kőbánya-Kispestig közlekedett.

Szólt a MÁV, máshogy járnak a vonatok
A Ferencváros és Kelenföld közötti pályakarbantartás miatt hétfőn és kedden változik egyes vonatok menetrendje a Budapest–Győr vasútvonalon. A vasúttársaság tájékoztatása szerint
- a soproni és a szombathelyi InterCity vonatok 10 órától 15.30-ig a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak.
- A Sopronból és Szombathelyről a főváros felé közlekedő InterCityk pedig 9-től 16 óráig a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldig közlekednek.
- A pécsi fővonalon az InterCity vonatok egy részét is érinti a korlátozás: 9 órától 18 óráig a Mecsek IC-k a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak, míg Pécsről 5 órától 14 óráig a Mecsek IC-k csak Kelenföldig közlekednek.
- A Keleti pályaudvarról a Rippl-Rónai IC 12.30-kor, a Somogy IC pedig 16.30-kor a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indul Kaposvárra, illetve Gyékényesre. Gyékényesről 4.51-kor a Somogy, valamint Kaposvárról 12 órakor a Kresz Géza IC csak Kelenföld állomásig közlekedik.
- A munkálatok miatt az S36-os martonvásári vonatok 9.30 és 16.30 között Kőbánya-Kispest és Kelenföld között nem közlekednek, menetrendjük Kelenföld és Martonvásár között nem változik. Ebben az időszakban az óránkénti kapcsolatot a G43-as járatok biztosítják Kelenföld és Kőbánya-Kispest között – áll a közleményben.
FRISSÍTÉS – 14:20
Megszűnt a fennakadás a budapesti Nyugati pályaudvar forgalmában, a korábbi korlátozás csak néhány járatot érintett – közölte a Mávinform a Facebook-oldalán. A fennakadás már reggel megszűnt.


