Több mint tízévnyi tervezés és tárgyalás után végleg törölték a „brit Disneyland” projektet – a megvalósítást számtalan finanszírozási vita és környezetvédelmi aggály akadályozta. A brit legfelsőbb bíróság egyik bírója elrendelte a több milliárd fontos projektet vezető vállalat, a London Resort Company Holdings (LRCH) felszámolását, így nem fog megvalósulni a London Resort.
Az első tervek 2012-ben születtek, amikor az LRCH bejelentette, hogy egy 535 hektáros kalandparkot kíván építeni a Dartford közelében található Swanscombe-félszigeten, nem messze Londontól. A park egy vidámparkot, vízi parkot, konferencia- és rendezvényközpontot, kereskedelmi egységeket és e-sport-létesítményeket foglalt volna magában.
A tervek között szerepelt több mint 3500 szállodai szoba, valamint két kompkikötő is, a Temze mindkét oldalán.
Az LRCH szóvivője azt nyilatkozta: „A London Resort álma véget ért a bírósági döntés miatt. A Natural England halálos csapást mért a projektre, egyetlen hitelező pedig végleg eltemette, ezzel megfosztva az Egyesült Királyságot attól a lehetőségtől, hogy ilyen nagyszabású projektet valósítson meg.” Az egyik fő befektető, egy kuvaiti üzletember, Abdulla Al-Humaidi, aki a projekt mozgatórugója volt, korábban elmondta, hogy
Al-Humaidi bírálta az Egyesült Királyság tervezési rendszerét, amelyet elavultnak és bürokratikusnak nevezett – számolt be a The Independent.
A projekt egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy a Swanscombe-félszigetet 2021-ben a Natural England kiemelt tudományos jelentőségű területté nyilvánította. Az ügynökség szerint a terület egyedülálló körülményeket biztosít számos különleges vadon élő állatfaj számára, beleértve a ritka ugrópókot, amely az Egyesült Királyság egyik legritkább pókja.
Az LRCH több mint százmillió font adósságot halmozott fel, és 2023-ban a csőd szélére került.
Bár sikerült megállapodnia a hitelezők többségével, és további 607 millió font (294,9 milliárd forint) finanszírozást biztosított, de végül a bíróság kimondta, hogy a vállalat három súlyos és helyrehozhatatlan szerződésszegést követett el a hitelezőkkel kötött megállapodásban. A projektet egy ponton a Paramount Pictures is támogatta, de végül a stúdió is elfordult tőle, miután az LRCH több mint 13,5 millió fonttal tartozott nekik.
Az LRCH egykori elnöke, Steve Norris, aki korábban közlekedési miniszter volt az Egyesült Királyságban, tragédiának nevezte a projekt bukását: „Biztos vagyok benne, hogy az Öböl menti országokból érkező finanszírozás egyike azért apadt el, mert senki nem hitte el, hogy a brit kormány valóban támogatja a projektet, ha ennyi év és ennyi pénz elköltése után még mindig nem kapott építési engedélyt.”
Hozzátette, hogy a Paramount hozzáállása meglehetősen ellenségesnek tűnt.
A Disney befektetői tavaly nem voltak túl boldogok, amikor kiderült, hogy a hagyományosan erős ágazatának számító Disneyland és hasonló élményparkok meglepően alacsony eredményt értek el. A vidámparkok visszaeső forgalma mögött a cég beszámolója szerint elsősorban a párizsi olimpia figyelemelvonó hatása és a kínai kereslet ciklikus visszaesése állhat. A forgalom a következő negyedévekben is hasonlóan gyenge lehet ezekben a létesítményekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.