A Microsoft idén is rengeteget fog MI-be fektetni
A Microsoft körülbelül 80 milliárd dollárt (32 ezer milliárd forintot) készül befektetni a mesterségesintelligencia-kompatibilis adatközpontjainak bővítésébe a 2025-ös pénzügyi év végéig. Ezek az adatközpontok MI-modelleket fognak tanítani, valamint MI- és felhőalapú alkalmazásokat telepítenek és működtetnek világszerte.

A cég blogbejegyzése szerint a beruházás több mint fele az Egyesült Államokban fog megvalósulni. Az MI-beruházások azután kezdtek rohamtempóban megsokszorozódni, miután az OpenAI piacra dobta a ChatGPT-t 2022-ben, a különböző szektorok vállalatai pedig azóta igyekeznek integrálni az MI-t termékeikbe és szolgáltatásaikba. A Microsoft is milliárdokat fektetett be MI-infrastruktúrájának fejlesztésébe és adatközponti hálózatának bővítésébe – írja a Verdict.
A cég tőkeberuházása a 2025-ös pénzügyi év első negyedévében 5,3 százalékkal, 20 milliárd dollárra emelkedett.
Az OpenAI elsődleges támogatójaként a Microsoft a nagy technológiai vállalatok között vezető versenyzőnek számít, köszönhetően az MI-chatbot gyártójával fennálló kizárólagos partnerségének. Brad Smith, a Microsoft alelnöke így nyilatkozott: „Amerika technológiai ereje mindig is a magánszektorra épült. Ma az Egyesült Államok vezeti a globális MI-versenyt a magántőke befektetéseinek és az amerikai vállalatok – a dinamikus startupoktól a jól megalapozott vállalatokig – innovációinak köszönhetően”.
Látványosan felülteljesítenek azok a magyar cégek, amelyek nyitnak a mesterséges intelligencia felé − interjú a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójával
A mesterséges intelligencia egyre megkerülhetetlenebbé válik az üzleti élet mindennapjaiban, így azok a munkavállalók, akik nem haladnak a korral, nehéz helyzetbe kerülhetnek a következő években. Szabó Péterrel, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójával fenntarthatóságról, felhőversenyről és a kkv-k innovációs hajlandóságáról is beszélgettünk.

