Az Európai Unió versenyhatóságai egyre mélyebbre ásnak a Visa és a Mastercard díjszabásának ügyében. A Reuters birtokába jutott dokumentum szerint az Európai Bizottság újabb kérdőívet küldött ki – ezúttal nem kereskedőknek, hanem fizetési terminálokat és rendszereket működtető vállalatoknak. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a két globális kártyatársaság nem élt-e vissza domináns piaci helyzetével.
A nyomozás még tavaly szeptemberben indult kereskedők és pénzügyi szolgáltatók panaszai alapján, akik a Visa és a Mastercard által felszámolt díjakat kifogásolták. A két cég az euróövezetben zajló kártyás fizetések mintegy kétharmadát kezeli, és úgynevezett „rendszerdíjakat” számít fel a kártyarendszerhez való hozzáférésért.
A legújabb nyomozás arra keresi a választ, hogy 2017 és 2024 között hány különböző díjat vezettek be vagy módosítottak, ezek közül melyek kötelezők, valamint milyen formában és mennyi idővel előre tájékoztatták az érintett cégeket a változásokról. A Bizottság azt is vizsgálja, hogy a díjakkal kapcsolatos kommunikáció elég világos volt-e, és mennyi időt vett igénybe a panaszok kezelése.
A vizsgálathoz közel álló források szerint a Bizottság azt igyekszik megállapítani, hogy a Visa és a Mastercard visszaél-e piaci fölényével – vagyis olyan domináns helyzetével, amely gátolhatja a versenyt és ártalmas lehet a kereskedők, a szolgáltatók és végső soron a fogyasztók számára is.
A Mastercard szóvivője hangsúlyozta:
a cég választási lehetőséget biztosít a fogyasztóknak és vállalkozásoknak, miközben egyszerű, biztonságos és megbízható fizetési megoldásokat nyújt.
A Visa szerint díjaik a pénzügyi intézményeknek, kereskedőknek és fogyasztóknak nyújtott értéket tükrözik, beleértve a magas szintű biztonságot és üzembiztonságot.
A válaszadási határidő június 2., ezt követően dönthet az Európai Bizottság arról, hogy hivatalos versenyjogi eljárást indít-e a két óriás ellen.
Fogadási botrány: a kártyatársaságok nem mindig blokkolják az illegális pénzforgalmat
Az engedély nélkül üzemeltetett online szerencsejáték és sportfogadási oldalaknál az igazi lutri az, hogy egyáltalán kifizetik-e nyereményeket. A rengeteg megtévesztés és panasz után elindított vizsgálat megállapítása szerint az ismert kártyatársaságok közvetítésével zavartalanul zajlik az üzlet, ami sokszor a játékosok pénzének sima lenyúlásával végződik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.