Baka

Baka: a mostani végre korrekt, tisztességes meghallgatás volt

Ha az államfő az LB elnökének jelöl valakit, az tényleg megtiszteltetés, ha harmadszorra is ezt teszi, az triplán az – mondta a Figyelőben Baka András a Legfelsőbb Bíróság frissen megválasztott elnöke.
2009.06.25. 12:08 Olvasási idő: 0 perc

Répássy: több képviselőt is megkeresett egy legfelsőbb bírósági bíró

Répássy Róbert lapunknak nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni azt a sajtóértesülést, mely szerint Lomnici Zoltán megkereste volna a Fidesz – és az MSZP – képviselőit, hogy lebeszélje őket arról, hogy Baka András főbíróvá válasszák.
2009.06.24. 17:35 Olvasási idő: 0 perc

Lomnici: nem fúrtam Bakát sem az MSZP-nél, sem a Fideszben

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke lapunknak cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint arról győzködte volna a szocialista és fideszes képviselőket, hogy nem áll érdekükben Baka András főbírává választása.
2009.06.24. 16:07 Olvasási idő: 0 perc

Baka: "Hazug, méltatlan és felelőtlen színjáték részesévé tettek"

A brutális és közfelháborodást kiváltó bűncselekmények ellenére halálbüntetés-ellenes vagyok – mondta Baka András a HVG-ben.
2009.06.18. 11:43 Olvasási idő: 0 perc

Transparency International: Kell a főbíró Magyarországon

Főbíró kinevezését sürgeti a Transparency International (TI) Magyarország. Levélben fordult a parlamenti képviselőkhöz, melyben felhívta a figyelmüket arra, hogy a demokratikus intézményrendszer működőképességét veszélyeztetné, ha Magyarország továbbra is főbíró nélkül működne.
2009.02.19. 12:00 Olvasási idő: 0 perc

Sólyom "nem adja fel" - Havasiné Orbán Máriát jelölte ismét

2009.01.20. 13:01 Olvasási idő: 0 perc