diploma

Szinte az összes egyetemista dolgozik a tanulmányai mellett

Leginkább a gazdaságtudományokat hallgatókra igaz, hogy már az egyetemi évek alatt dolgoznak, továbbá nem vagyunk mobilak, több a diplomás nő, és a fizetés az első, ami elégedetlenséget szül.
2024.03.19. 05:54 Olvasási idő: 10 perc

Felvételi: jó képzés, pörgő ritmus, fél-, majd egymilliós fizetés – menő a nemzetközi gazdálkodás

Toplistás képzés a nemzetközi gazdálkodás, amelynek a diplomájával átlagban 1,06 hónap alatt el lehet helyezkedni, ráadásul jó fizetéssel és még jobb kilátásokkal.
2024.02.14. 19:27 Olvasási idő: 9 perc

A legkeresettebb diplomák: a pedagógusok is az élcsoportba kerültek

Az agráregyetemen végzettek kezdőbér-igénye a legmagasabb.
2024.02.05. 20:52 Olvasási idő: 6 perc

Középiskolák: a februári választás is sorsfordító lehet

A tél végén kell jelentkezni a középiskolákba, ahol már nagy a verseny, hiszen innen egyenes út vezet a jó egyetemekre és a jól fizető állásokhoz.
2023.12.01. 14:05 Olvasási idő: 9 perc

Elárulták, mi vezet Magyarországon a nagyobb fizetéshez és a jobb élethez

Az EU-n belül nálunk a második legnagyobb a felsőfokú végzettségűek bérprémiuma, ezért sem igaz a „diplomás túlképzés” mítosza Boros Tamás, az Egyensúly Intézet ügyvezetője szerint.
2023.11.29. 11:29 Olvasási idő: 9 perc

Diplomások az unióban: Budapest lepipálja az átlagot, Észak-Magyarország a sereghajtók között

A 240 földrajzi területet feldolgozó kutatás a 25 és 34 év közötti diplomásokat vizsgálta lakhelyük szerint.
2023.11.24. 16:49 Olvasási idő: 10 perc

Új jelenség ütötte fel a fejét a hazai munkaerőpiacon: nyaralnak álláskeresés közben a magyar diplomások

Ilyet eddig csak Nyugat-Európában láttunk.
2023.09.06. 21:13 Olvasási idő: 6 perc

Diplomás könnyűzenészek a láthatáron

A most induló új szakon hatalmas volt a túljelentkezés, 25 fővel indulnak
2023.05.09. 18:19 Olvasási idő: 10 perc

Kiderült melyek a legértékesebb diplomák Magyarországon

A BME-n végzett hallgatók átlagosan félmillió forintért állnának munkába.
2023.01.25. 15:41 Olvasási idő: 4 perc

Megkaphatják a zöld jelzést a nyelvvizsgamentes diplomák

Az intézmények szabad kezet kapnak, hogy milyen elvárásokat határoznak meg a felvételin és a diplomaszerzéshez.
2022.11.29. 15:14 Olvasási idő: 10 perc