pálinkás

Pálinkás: Egyenlősdi helyett eredmények alapján osztják a forrásokat

Míg a tavalyi év az akadémiai kutatóhálózat megújításának éve volt, az idei a fejlesztéseké, amit a Magyar Tudományos Akadémia 2011-hez képest 7,7 milliárd forintos (20 százalékos) többlettámogatása tett lehetővé - hangsúlyozta az MTI-nek Pálinkás József a 2012-es eredményeket elemezve.
2012.12.28. 10:33 Olvasási idő: 0 perc

Pálinkás: Az iPhone 5 szindróma mutatja, hogy elszakadtunk a valóságtól

A materiális növekedéssel történő fejlődés korszakának a végéhez közeledünk, legalábbis a fejlett világban. Véges rendszerben nem képzelhető el végtelen növekedés – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az 50. Közgazdász-vándorgyűlésen.
2012.09.27. 16:25 Olvasási idő: 0 perc

Napelem-kutatóbázis és oktatólabor létesült

A legkorszerűbb napelemes technológiák kutatására is alkalmas az a megújult infrastruktúra, amelyet Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adott át a mai napon a MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) félvezető technológiai épületében. A kutatási technológiai fejlesztés az MTA MFA és a BudaSolar Kft. együttműködésével az ipar számára közvetlenül hasznosítható eredményt hoz, aminek jelentőségét jól mutatja, hogy az elmúlt öt évben átlagosan 39 százalékkal nőtt a napelemek alkalmazása világszerte. A fejlesztés segítségével hazánk több eséllyel veheti fel a versenyt a nemzetközi szereplőkkel.
2010.03.23. 14:39 Olvasási idő: 0 perc

Pálinkás József: Látványosan megbukott a nem létező politika

Szinte mindent újra kell gondolni a magyar közéletben és hozzá kell látni az újjáépítéshez. A világgazdasági válság mára mentséggé és a tehetetlenség indokává vált – hangsúlyozta Pálinkás József.
2009.09.01. 14:49 Olvasási idő: 0 perc

Csoóri, Makovecz, Pálinkás a szlovák nyelvtörvény elleni nyilatkozat aláírói között

2009.08.30. 09:24 Olvasási idő: 0 perc

Pálinkás "nyelvbékítő" konferenciát szervezne

Magyar Tudományos Akadémiának (MTA), amelyet éppen a magyar nyelv ápolására, fejlesztésére, művelésére hoztak létre, hivatali kötelessége szerepet vállalni a „nyelvbékítő” konferencia szervezésében, lebonyolításában – mondta Pálinkás József szerdán.
2009.07.22. 14:50 Olvasási idő: 0 perc

Miért akar Kóka az MTA elnökével találkozni?

Személyes találkozót kezdeményezett a Magyar Tudományos Akadémia elnökének írt levelében Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a hétfőn tartott négypárti egyeztetésen javasolt magyar-szlovák "nyelvbékítő" konferencia és vitafórum ügyében – írja a Népszava az MTI nyomán.
2009.07.22. 09:53 Olvasási idő: 0 perc

Feladat teljesítve - Tényleg megszűnik a Reformszövetség

Megszűnik holnap a Reformszövetség, a szervezet ugyanis eleget tett a korábban vállalt feladatoknak – tudta meg a Világgazdaság Online. A Szövetség feloszlását ugyanakkor hivatalosan még jelentették be, erre minden bizonnyal a holnapi, április 2-i ülés után kerül sor.
2009.04.01. 13:59 Olvasási idő: 0 perc