tóth bertalan

Vagyonnyilatkozat: megnéztük mennyivel lett gazdagabb Tordai Bence és Tóth Bertalan

Sűrű éven vannak túl az ellenzéki politikusok a vagyonnyilatkozatok alapján.
2023.02.01. 09:41 Olvasási idő: 4 perc

Elvtelennek tartja a MET, amit ma írtak róla

Az energetikai kereskedő és szolgáltató MET csoport visszautasítja a társaságról a sajtóban megjelent számokat és következtetéseket; az MTI-nek eljuttatott közleményében a cég minden szakmaiságot nélkülözőnek nevezte a ma megjelent állításokat.
2015.06.22. 13:18 Olvasási idő: 0 perc

Pénztárgépek: Nem tervezik a kompenzáció határidejének meghosszabbítását

A kormány nem tervezi az állami támogatás igénybevételére nyitva álló határid ő újabb módosítását – közölte Varga Mihály a parlament honlapján. Az MSZP-s Tóth Bertalan szerint mintegy 35 ezer vállalkozó több mint 40 ezer pénztárgépe után nem kapja meg a gépenkénti 50 ezer forintos támogatást, pedig önhibájukon kívül nem tudták azokat határidőre üzembe helyezni.
2014.06.25. 21:03 Olvasási idő: 0 perc

Ennyi osztaléka lesz várhatóan a MOL-nak és az MVM-nek

Az MNV Zrt. konzervatív becslése alapján а 2015-2017. évekre mintegy 4 milliárd forint minimális osztalék elvárást javasol az állami tulajdonú MOL Nyrt. részvényhányad után – közölte a parlament honlapján a nemzeti fejlesztési miniszter. A rövidtávú üzleti tervekben az elkövetkező évekre vonatkozóan az Magyar Villamos Művek Zrt.-től 5 milliárd forint osztalékbevétellel számol az MNV Zrt.
2014.06.25. 18:52 Olvasási idő: 0 perc

Egy titkos politikai alku meglepő fordulatot hoz Pécsen?

A STOP pécsi forrásokból úgy értesült, hogy egy meglepő politikai alku révén Páva Zsolt, pécsi fideszes politikus és egykori polgármester lehet az esélyese a polgármesteri választásoknak. Páva az év elején még úgy nyilatkozott: pesszimistán néz a jövőbe.
2009.02.06. 17:38 Olvasási idő: 0 perc

Veszteséges, hát privatizálják - a Pécsi Közlekedési Zrt.-n a sor

A helyijáratú autóbuszközlekedést biztosító vállalat, a Pécsi Közlekedési Zrt. 49 százalékos tulajdonrészének értékesítését tervezi ősszel a baranyai megyeszékhely önkormányzata, amely költséghatékonyabb működtetést remél a privatizációtól - jelentette be a város szocialista alpolgármestere.
2008.08.04. 16:55 Olvasási idő: 0 perc