világválság

Nem kell újabb világválságtól tartani

Máig vitatják, miért hagyták bukni tíz éve a Lehman Brotherst. A magyar részvénypiac nagyobbat esett a vártnál. Változott azóta a sérülékenységünk?

A szekuláris stagnáláson túl

A gazdasági válság idején a kereslet az azt megelőző negyedszázadban óriási méretűre nőtt egyenlőtlenség miatt is volt olyan alacsony.

Jöhet a dollár-zakó és a Világválság 2.0 - Lejáratta magát a Fed

A Fed százéves fennállása óta megrendezett első sajtótájékoztatója leginkább egy manírokkal teli színjátékra emlékeztetett. A Saxo Bank elemzői szerint a sajtótájékoztatóval a Fed maradék hitelességét is eljátszotta, s ezáltal az esemény akár egy valódi dollár-válságnak vethette meg az ágyat, amely akár már önmagában elegendő lehet a "Válság 2.0" előidézéséhez.

Csaba László: Hihető költségvetés kell!

A következő kormánynak hihető költségvetéssel kell előállnia, mozgásterét ugyanis az adhatja, ha a reális büdzsé alapján újratárgyalhatja a nemzetközi pénzügyi intézetekkel kötött szerződéseket - mutatott rá Csaba László, hozzátéve: bár jelenleg nemzetközi összehasonlításban jó hiányszámot tud felmutatni a kormány, jövőre ez már közel sem lesz így.

Fertőzésveszély a tőzsdén

Mintha a gazdasági világválság nem lenne elég nagy baj, most egy pusztító hatású globális járványtól való félelem tovább rontja a kilábalás esélyeit. A légitársaságok, az utazásszervező cégek és a húsipari vállalatok részvényei mélyrepülésbe kezdtek a Mexikóban kitört, ám tegnap már Európában is felbukkant sertésinfluenza terjedésének hatására.

Itt a világválság legsúlyosabb éve

Tizenhét nagyobbfajta pénzügyi krízist élt át a világ az elmúlt kétszáz évben. A 2008-as sok tekintetben abszolút rekorder. Soha ezelőtt nem zuhantak a tőzsdék ilyen rövid idő alatt ekkorát, soha ezelőtt nem volt ilyen közel a globális pénzügyi rendszer teljes összeomlása, és soha ezelőtt nem volt példa ekkora méretű állami beavatkozásra. A 2008-as pénzügyi válság ráadásul egy egész korszakot (a hetvenes évek eleje óta meghatározó pénzügyi neoliberalizmust) is lezárt, és az elemzők szerint a következő harminc évben rányomja bélyegét a világra.
Világgazdaság Piactér