A koronavírus elleni oltások harmadik, hatáserősítő (booster) dózisainak alkalmazását javasolta kedden a brit kormány oltásügyi vegyesbizottsága (JCVI). 

Sajid Javid egészségügyi miniszter a londoni alsóházban felszólalva kedd délután bejelentette, hogy a kormány elfogadta a szakértői testület ajánlásait, és a jövő héten országszerte megkezdődik a harmadik vakcinaadagok beadása.

Fotó: Shutterstock

A JCVI ajánlása szerint 

a booster dózisokat először az 50 éven felülieknek kell felajánlani, valamint azoknak a fiatalabbaknak, akiknek krónikus alapbetegségeik vannak, és emiatt nagyobb a kockázata annak, hogy a koronavírus-fertőzés súlyos megbetegedést okoz náluk. 

E két lakossági csoport létszáma hozzávetőleg 30 millió fő. 

A JCVI állásfoglalása szerint a harmadik oltási adagot legkorábban a második dózis beadása után hat hónappal kaphatják meg a jogosultak.