Koreának figyelembe kell vennie, hogy az Európai Bizottság (EB) közelmúltban zöld-energiaforrásként ismerte el a nukleáris energiát és a földgázt – mutatott rá a Koreai Gazdaságkutató Intézet (angol nyelvű nevéből rövidítve KERI) a Korea Times cikke szerint. Az intézet úgy látja, hogy Dél-Koreának is a zöldbefektetések közé kell sorolnia a nukleáris energiát, és le kell mondani ezen energia fokozatos kivonásának tervéről.

A délkelet-ázsiai ország K-Taxonomyja lényegében a nemrég született uniós taxonómia helyi változata lenne, amely összefoglalja azokat a zöld- és fenntartható befektetésekre vonatkozó iránymutatásokat, amelyek

az éghajlati célok elérését szolgálják, ideértve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését is. 

A KERI olyan kritikákra hívja fel a figyelmet, amelyek szerint az évek óta tartó koreai atomellenesség egyre inkább az energiabiztonság rovására irányuló politikai támadások eszközévé redukálódik. A megemelkedett energiaköltségek például szorosan kötődnek a megélhetési kiadásokhoz, ráadásul tovább emelkednek a világjárvány gazdasági hatásaként erősödő inflációval.

Fotó: Jean Chung / Bloomberg

Eközben kevesek szerint érhető el a szén-dioxid-semlegesség atomenergia, azaz megfizethető, stabil energiaforrás nélkül. Ezt igazolja a lap szerint az is, hogy az EB vezetői egyelőre a sokat démonizált áramforrást kívánják felkarolni. Szándékuk tavaly kapott lendületet, amikor instabillá vált a földrész megújuló energiaforrásokból származó energiával és a földgázzal való ellátása. (Legalábbis egyes országokban, Magyarországon nem – a szerk.) Ennek kapcsán a Korea Times emlékeztetett Thierry Breton uniós energiabiztosra, aki felidézte, hogy tavaly a bizonytalan szél- és földgázellátás veszélyeztette az EU energiabiztonságát.

Szerinte az EU-nak 2050-ig 500 milliárd eurót (568 milliárd dollárt) kell befektetnie új atomerőművek építésébe.

Mindazonáltal Dél-Korea – amely korábban a két új paksi blokk felépítésére való készségét is jelezte –, tovább építi nukleáris kapcsolatait. Január végén például Csö Dzsongmun (Choi Jongmoon) külügyminiszter-helyettes az Egyesült Arab Emírségek (EAE) energiaügyi és infrastrukturális miniszterével, Al Mazroueivel egyeztetett országaik nukleáris energiával kapcsolatos együttműködésének erősítéséről.

Közösen kívánnak például fellépni harmadik országokban atomerőművek üzemeltetésében és irányításában, és már az idei első negyedében elindítanak két, közös kutatási projektet, amelyek balesettűrő üzemanyagok (ATF), illetve hűtőalkatrészek újszerű bevonatának előállítását célozzák. Együtt fejlesztenének majd kis, moduláris reaktorokat, továbbá összefognak a nukleáris biztonság, a szabályozás és az oktatás terén, ideértve a tapasztalatcserét is.

Dél-Korea 2020-as energiaellátásában az elsődleges áramtermelésre 16 százalék jutott az Enerdata adatai szerint, ebből 15 százalék volt nukleáris eredetű. A fő energiaforrás az olaj 35 százalékkal, amelyet a szén (25 százalék) és a gáz (17 százalék) követett.