Az emelkedő üzemanyagárak és az eladások mennyiségi növekedése tavaly minden nagyobb hazai töltőállomás-hálózatnak az előző évit meghaladó árbevételt hozott annak ellenére, hogy a normál benzint és a normál gázolajat november 15-től már csak a literenként 480 forintban maximált áron adhatták el.

A nagyobb forgalom – a Shell Hungary Zrt. kivételével – még úgy is javított az eredményükön, hogy a maguk is drágábban jutottak hozzá az üzemanyaghoz, és más költségeik is nőttek. Igaz, a hatósági ár piacalakító következményei inkább ebben az évben teljesedhet ki, hiszen míg tavaly csak az év utolsó másfél hónapjában kellett alkalmazni az ársapkát, az idén (a mostani állapot szerint) tíz hónapon át.

Fotó: Pesti Tamás

 

Saját finomítóból, vagy a máséból

Az ármaximálás azonban tevékenységük eltérő jellemzői miatt nagyon különbözően érinti az adott forgalmazók eredményét: az üzemanyag-kiskereskedelmen kívül forgalmaznak más feldolgozott olaj- és nem olajtermékeket, kínálnak szolgáltatásokat, vagy foglalkoznak nagykereskedelemmel, és persze, más-más súllyal. Egész más továbbá például a döntően az osztrák anyavállalatától vásárolt terméket kínáló OMV Hungária Kft., a saját feldolgozású árut értékesítő Mol Nyrt., vagy a finomítóval nem rendelkező Normbenz (Lukoil) gazdálkodása. Így azután hiába írta azt a hatósági ár kapcsán a Mol az éves jelentésében, hogy a jelenlegi piaci körülményeket feltételezve a vezetése feltételezése szerint a „kiskereskedelmi hálózat működése a fedezeti pont felett marad”, ezt a riválisai másképp láthatják.

Lett szépen osztalék

A mögöttünk hagyott azonban még jó év volt. A 199 magyarországi töltőállomást működtető OMV Hungária Kft. adózott eredménye az előző évi több mint kétszeresére nőtt, az így keletkezett 21,5 milliárd forint egészét kivette osztalékként a tulajdonosa. Viszi a Shell Hungary Zrt. (190 benzinkút) holland tulajdonosa is a maga 5,7 milliárdját, pontosabban az eredménytartalékkal megfejelve 6,2 milliárdot. A magyar tulajdonú Normbenz Magyarország Kft., amely a 77-tagú Lukoil-hálózatot működteti, viszont a teljes 1,8 milliárd forintos profitját eredménytartalékba helyezte, és így tett a szintén hazai hátterű Mobil Petrol Hungária Zrt. (47 benzinkút) a maga félmilliárdjával. A középmezőny harmadik cége, a 41 Oil márkájú kúttal rendelkező Mabanaft Hungária Kft. német tulajdonosa a 0,8 milliárdra növelt nyereségből magához vett 640 milliót, 113 milliót meghagyott tartaléknak. Végül a terület legnagyobbja, a Mol (479 hazai kút) a 411,2 milliárdos profitjából 241,9 milliárd forint lett osztalék.

Kevesebb maradhat az idén a zsebben

Az idei üzemanyag-forgalmazás után már jóval kevesebb pénz vándorolhat a tulajdonosok zsebébe a hatósági ár említett továbbélése miatt. Emellett a kormány az energiaszektortól összesen 300 milliárd forintot szeretne elvonni extraprofit-adóként, ebből korábbi cikkünk szerint 250 milliárd jutna a Molra. A fenti társaságok tavaly együtt 5,4 százalékkal 3811,1 millió literre növelték üzemanyag-eladásaikat. Az adatot a nagy hazai benzin- és gázolaj-kiskereskedőket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség tette közzé.