Nem sztrájkolnak egységesen a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) tagjai a szövetség mai közgyűlésének határozata alapján. „Minden település benzinkútja a saját üzemanyag-ellátása függvényében önállóan dönti el, hogy tartja-e magát a korábban augusztus 19-re és 20-ra meghirdetett sztrájkhoz, vagy nem” – válaszolt a VG-nek az FGSZ elnöke, Egri Gábor.

Refueling,Car,Fill,With,Petrol,Gasoline,At,Gas,Station,And
Fotó: Shutterstock

 

Újra érkezhet a támogatás

A szervezet sztrájkfelhívásának lazítását az tette lehetővé, hogy a ma délelőtt ismertetett kormánydöntés értelmében még a héten megnyílik az az internetes felület, amelyen a kisbenzinkutasok beadhatják a márciusban felkínált, literenként 20 forintos ártámogatásra vonatkozó igényüket. E támogatásból 10 milliárdot az időszak első négy hónapjában megkaptak, de Egri Gábor tájékoztatása szerint a július már bizonytalan volt, és azóta sem jutottak pénzhez, pedig az október 1-jéig hátralévő időszakra még 8,5 milliárdra számítanak. 

Ugyanakkor a délelőtti egyeztetésen arról informálták, hogy csütörtöktől-péntektől megint lehet pályázni, eszerint a jövő héten megérkezhet a támogatás az igénylőkhöz.

Az állam összesen 18,5 milliárd forintot különített el a kisbenzinkutasok megsegítésére, akik erre azért szorulnak rá, mert hatalmasat veszítenek a hatósági áras üzemanyagáron, és mert kis méretük miatt kevésbé tudják átvészelni azokat hónapokat, amelyekben a hatósági árak miatt mínuszba kerülnek. A közöttük már szétosztott 10 milliárdon felüli támogatáshoz azért nem fértek hozzá, mert nem nyílt meg az említett internetes felület, amelyen igényelhették volna. Ez a baj most tehát elmúlik, bár az ügyben illetékes agrártárca csak nem sokkal a hétvégére eső augusztus 20-i ünnep előtt, az FBSZ múlt heti sztrájkfelhívása után lépett.

Több benzin és gázolaj kellene

A sztrájk meghirdetésének másik oka, a töltőállomások gyér üzemanyagellátása azonban fennmaradt. A probléma amiatt keletkezett, hogy a hatósági ár bevezetésére reagálva leálltak a normál benzin és gázolaj importjával a kisbenzinkutakat is kiszolgáló független üzemanyag-nagykereskedők, a kisbenzinkutak pedig lényegében ellátatlanul maradtak. Egyedül a hazai termelőhöz, a Molhoz fordulhattak, de az elsőként a saját, hosszú távra szerződött vevőit és persze a saját töltőállomásait látja el, a „kicsiknek” pedig azt adja, ami marad. Gyakorlatilag az általuk igényelt mennyiség felét.

„Az FBSZ tárgyalásokat kezd a Mollal, hogy javuljon a vidéki kutak üzemanyagellátása, ezzel együtt a vidéki lakosság kiszolgálása” – közölte most Egri Gábor.