Erre a hétvégére már nem tervezett demonstrációt a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), a múlt hétvégi kútbezárásokat azonban eredményesnek tartja a szervezet elnöke, Egri Gábor.

Fotó: Török János

Augusztus 19-én és 20-án elsősorban azért szüneteltette teljesen vagy részlegesen a szolgáltatásait a mintegy ezer töltőállomásból 200-250, mert több hónapja nem férnek hozzá a literenként 20 forintos ártámogatáshoz, ugyanis nem nyílt meg az az IFKA-felület sem, amelyen azt igényelhetik. A támogatásról – az érintett vállalkozói kör más módon történő megsegítése mellett – azért döntött a kormány, mert az üzemanyagok tavaly november 15. óta hatósági áron történő értékesítése miatt keletkező, jelentős veszteséget elsősorban az adott szegmens kisebb szereplői nem képesek elviselni. A felület azonban a tervezett, ráadásul az augusztus 20-i ünnepekre elő kútbezárás bejelentésének a hírére megnyílt.

Megcsappanhatott a keret

Az FBSZ tagvállalatai egymás után adják be támogatási igényüket, de Egri Gábor tájékoztatása szerint lehet, hogy még várniuk kell a pénzükre az igénylőknek. A mostani pályázatokon ugyanis olyan, további adatlapokat is be kell küldeniük a kisbenzinkutasoknak, amilyenekre a március óta hozzáférhető támogatás első hónapjaiban még nem volt szükség. Egyelőre azt sem lehet tudni, az igényelthez képest végül mennyi pénzhez jutnak a fehér kutasok, mert a keret az induláshoz képest beszűkült. A startnál egy vállalkozásra – mindegy, hogy a vállalkozásnak egy vagy több kútja van-e – 2,3 millió euró jutott volna, ezt a keretet később levették 400 ezer euróra, most pedig 200 ezer eurónál, vagyis 80 millió eurónál tartunk. 

Miután a pályázat az Ukrajnában folyó háború miatti károkra hivatkozva adhatók be, az FBSZ elnöke szerint nem kizárt, hogy uniós forrásból egészül ki a támogatás.

Sorok a színes kutaknál

Augusztus 19-én és 20-án végül nem az eredeti felhívás nyomán zárt be az említett 200-250 fehér töltőállomás, mert miután megszületett az agrártárca döntése az IFKA internetes felületének újbóli megnyitásáról, az FBSZ a tagvállalatai egyéni döntésére bízta, hogy mit lépnek. A leállás így vegyes volt: egyes kutakat teljesen és az egész hétvégére bezárták, másokat csak a két nap egyikére, és volt példa részleges szolgáltatásra is, például vagy nem kínálták mind a kétféle hatósági áras terméket, vagy kevesebbet adtak belőle.  „Az elmúlt héten nagyon érezték az autósok a kisbenzinkutak mozgolódásának a hatását, mert az előbbieken túl üzemanyaghiány is volt bőven. 

Emiatt átterelődött a tankolók forgalma, túlterheléses támadás érte a színes kutakat, vagyis a Molét és más nagy cég hálózatának tagjait.

 Egri Gábor értékelése szerint elérte a hatását a demonstráció, mert a figyelemfelkeltés megtörtént, az pedig természetesen nem volt cél, hogy megbénítsák a közlekedést.

Egyre többen kénytelenek piaci áron tankolni

A normál benzin és a normál gázolaj literenkénti hatósági ára a mostani állapot szerint 2022. október 1-jéig marad 480 forint. Piaci áron most például a normál benzinért átlagosan 668 forintot kell fizetni a holtankoljak.hu szerint, a normál gázolajért pedig 786 forintot. A maximumárak ennél jóval magasabbak: 784, illetve 858 forint. 

A kormánynak az utóbbi időben több olyan intézkedése is volt, amelyben korlátozta a hatósági tarifával eladható, és a piaci áron eladandó üzemanyag mennyiségét: maximálta az egy alkalommal tankolható mennyiséget, eltiltotta a nehézgépjárművek nagy részét, illetve minden külföldi rendszámú járművet a hatósági tarifás üzemanyagtól, utolsóként pedig a cégautókat is elzárta a kevésbé drága benzin és gázolaj vásárlásának lehetőségétől. 

Azt azonban nem lehet tudni, hogy ezen intézkedések nyomán mennyivel nőtt a fehér, és mennyivel a színes kutaknál a piaci áron forgalmazott üzemanyag mennyisége.