Az energiaügyek – átmeneti – lezárásával nem ért véget Brüsszelben az uniós csúcs – és Olaf Scholz német kancellár megpróbáltatásai sem.
A média már hetek óta firtatja, milyen mértékben károsodott az unió főtengelyének tartott német–francia összetartás amiatt, hogy az kezelése körül kialakult vitában az ellentétes táborba kerültek, ráadásul a megszokott felállástól eltérően ezúttal nem Berlin gyűjtötte maga mellé a nagyobb tábort, hanem Párizs.
Bár az éjszaka a csúcson energiaügyekben elért megegyezést minden résztvevő legalább részleges sikernek tekintette, a kérdőjelek a békülékeny nyilatkozatok hatására sem szívódtak fel.
A franciák az uniós tagállamok valamivel több, mint felének társaságában a gázárakra helyezett valamiféle korlátozásban látják a megoldást az energiaárak elszabadulásának a megfordítására, a németek azonban – többek közt a hollandok és Budapest támogatásával – ezt ellenezték, attól tartva, hogy az ársapka megrengetné a földgázellátás biztonságát az Oroszországgal folytatott szankciós háború miatt amúgy is bizonytalan helyzetben.
Scholz órákkal a csúcs kezdete előtt a német parlamentben arra hívta fel a figyelmet, hogy „egy politikailag kirótt” gázársapka akár a szállítások leállásához is vezethet.
Scholz szociáldemokraták vezette kormánya a Moszkvával való kapcsolatokban 180 fokos fordulatot hajtott végre elődeihez képest, akiknek gazdasági pragmatizmusa orosz ügyekben össztűz alá került Amerikában és Európában is az orosz–ukrán háború időszakában, amikor felerősödtek a szakítást sürgető ideológiai-politikai elemek a közbeszédben.
Ami az energiaügyeket illeti, a gázársapka támogatóinak ennyi német pragmatizmus is sok volt, és nem is csoda, hogy a politikai értelemben amúgy is fűtött csúcson Berlin megint megkapta a magáét, amikor geopolitikai-ideológia értelemben egyre erősebb érzelmi töltetet kapó téma került napirendre a csúcstalálkozón: az unió kapcsolatai Kínával.
Partner, versenytárs vagy ellenség?
Azt, hogy a oroszok után Pekinggel is keményedik az uniós szembenállás, Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő minapi nyilatkozata is megerősítette, amely szerint a korábbiaknál határozottabban kell Kínára versenytársként tekinteni. A Kínai Kommunista Párt irányítása alatt lévő angol nyelvű Global Times erről úgy számolt be, mint annak a jele, hogy Európa saját gazdasági érdekei ellen fordul.
A Politico beszámolója szerint a csúcson a Kínáról elhangzó jellemző minősítések közt ilyenek voltak: „ellenséges”, „autoriter”, „kemény versenytárs”.
Sanna Marin finn miniszterelnök szerint a keményedő tónus Pekinggel szemben az ukrajnai háború tanulságainak közvetlen következménye, és a Kínával folytatandó stratégiai megbeszéléseken arra kell koncentrálni, miben függ Európa az ázsiai óriástól, különös tekintettel a technológiákra és a tudásra.
Már látjuk, mennyire problémás, hogy annyira függünk az orosz energiától, és Oroszország az energiát fegyvernek használja Európa ellen. Vagyis nagyon fontos, hogy ma itt Kínáról beszélünk
– mondta Marin. Belga kollégája, Alexander De Croo arról beszélt, hogy Kína a klímaváltozás ügyét tekintve partner, egyes területeken bősz versenytárs, más területeken pedig „ellenséges viselkedést mutat”. Hozzátette, hogy a korábbiakban Európa túl megengedő volt, az elmúlt hónapokban azonban megértette, hogy még a gazdasági ügyekben is „a geopolitika igenis számít”.
A baltiak beszóltak Scholznak is
A baltiak – akiket a Moszkvával kapcsolatos nyilatkozataikban is gyakran ragadja el történelmi és geoföldrajzi adottságaikból eredően a hév – Olaf Scholz tervezett kínai útjában is problémát látnak.
Kínával a legjobb úgy bánni, hogy 27-en vagyunk… nem egy-az-egyben
– mondta Krisjanis Karins lett miniszterelnök.
Az én üzenetem Kínáról, hogy a 27 + 1 formátumban kell kezelnünk. Akkor vagyunk erősek, ha a nagyhatalmakkal együttesen tárgyalunk
– vélte Kaja Kallas észt kormányfő.
Kína Németország legnagyobb kereskedelmi partnere: az Egyesült Államok után ide megy a legnagyobb értékben német és egyértelműen innen a legnagyobb az
