
Oroszországban visszafogták a Telegram- és WhatsApp-hívásokat: állítólag bűnözés elleni akció indult
Oroszországban részlegesen blokkolták a Telegram és a WhatsApp alkalmazáson keresztül indított hívásokat – jelentette be a Roszkomnadzor, az ország tömegtájékoztatási és távközlési felügyelete. A hivatalos indoklás szerint az intézkedés célja a bűnözés elleni fellépés és a bűnüldöző szervek utasításainak végrehajtása. A szöveges üzenetküldés és más funkciók nem érintettek.

Célkeresztbe került a WhatsApp és a Telegram
Az orosz belügyminisztérium szerint a bűnözők gyakran használják a két népszerű alkalmazást csalásokhoz, zsaroláshoz, valamint diverziós vagy terrorista tevékenységek szervezéséhez. A tárca állítása szerint a Telegram és a WhatsApp üzemeltetői figyelmen kívül hagyták az orosz hatóságok felszólításait, hogy lépjenek fel ezek ellen a visszaélések ellen.
Anton Nyemkin, az orosz alsóház információpolitikai bizottságának tagja a RIA Novosztyinak nyilatkozva úgy fogalmazott: a korlátozásra a telefonos és internetes csalások elleni védelem érdekében volt szükség.
Médiajelentések szerint a hívások már hétfő óta akadoznak az országban. Az orosz Forbes korábban kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a négy legnagyobb távközlési szolgáltató – az MTSZ, a Megafon, a Beeline és a Tele2 – már május végén kezdeményezte a külföldi üzenetküldő alkalmazások hívásfunkciójának blokkolását. Ezzel szerintük elkerülhető lenne a teljes letiltás, ami komolyabb felhasználói tiltakozást válthatna ki.
Kizárhatják a WhatsAppot Oroszországból: a Kreml szeptember 1-jére szigorításokat ígér
Az orosz kormány egyre keményebben lép fel a nyugati technológiai platformokkal szemben. Most a WhatsApp került célkeresztbe, amelyet kormányzati képviselők nemzetbiztonsági kockázatnak tartanak, és az orosz piacról való távozásra szólították fel.
Ajánlott videók





