Tavaly év végén elkezdtek termelni az első, részben magyar befektetők által vásárolt olajkutak, melyeknek hozama a múltbéli tapasztalatok alapján akár az évi 25-30 százalékot is elérheti. Glück Róza, a magyar nyelvű ügyfélszolgálattal rendelkező Olajkutam vezetője elmondta, 

egy négymillió forint értékű olajkútrészből akkora bevételre lehet szert tenni havonta, mintha egy 40 milliós ingatlant adnánk bérbe. Mivel az utalások dollárban érkeznek, a pénzromlástól sem kell tartani, az értékesítő cég ráadásul visszavásárlási garanciát is kínál a befektetőknek.

 

olajkút
Fotó: Shutterstock

Az elmúlt öt évben a hazai nagybefektetők is elkezdtek nyitni az olajkutak felé, az idő pedig azt igazolta, hogy a magánszemélyek számára is elérhetővé kell tenni ezt a kiszámíthatónak tartott befektetési formát. Glück Róza arról beszélt, hogy az olaj köztudottan rengeteg pénzt termel, elég csak Dubajra, Katarra vagy Dallasra gondolni. A befektetésben érintett kutak jellemzően már működő egységek, a havonta kitermelt olajmennyiség pedig rendszeresen tartálykocsikkal kerül kiszállításra Kansasban. Az elszámolást követően a bejegyzett tulajdonosok részére ki is fizetik a befektetésük után járó összeget a számlájukra.

Egy hónapos elcsúszással ér Magyarországra a pénz, ami azt jelenti, hogy a júliusi bevételt augusztus végével kapja meg a résztulajdonos. 

„A múltban bekövetkezett hozamok ugyan nem garantálják a jövőbeni hozamokat, de éves szinten akár 30 százalékos profitról is beszélhetünk” – mondta.

Kérdésre válaszolva elmondta, az ingatlanbefektetéssel összehasonlítva mutatkozik meg igazán az olajkutakban rejlő potenciál. Egy konkrét példával szemléltetve arról beszélt, ahhoz, hogy 

az ingatlan bérbeadásából valakinek 130 ezer forintos havi bevétele legyen, ki kell adnia egy körülbelül 40 négyzetméteres budapesti lakást. Ezt pedig 40 millió forintért lehet megvenni, ami ma keveseknek van. Az említett 130 ezer forintot viszont már egy négymilliós olajkútrésszel is realizálni lehet a múltból kalkulált befektetési hozam alapján.

Glück Róza úgy folytatta, hogy az amerikai vagy az arab világban szerzett tapasztalatokkal rendelkező, tájékozottabb ügyfelek már az indulás pillanatában nyitottak voltak az új lehetőségre, hiszen tudták, mire kell odafigyelni és mit kell keresni. Az Olajkutam vezetője végezetül elmondta, a résztulajdonosoknak visszavásárlási garanciát biztosítanak, a cég egy évig indoklás nélkül, minimális költséglevonással megvásárolja az olajkútrészeket. Ezek eladhatók, de örökölhetők is: mivel az ipari átlag élettartam 30-40 év, előfordulhat, hogy ha valaki most megveszi, az még a gyerekének vagy az unokájának is fog termelni. 

Olajpiac: dörzsölhetik a tenyerüket az autósok

Lefelé módosították várakozásaikat a szakértők, alacsonyabb lehet a nyersolaj átlagára 2023-ban, mint egy hónapja gondolták.