Több tízmilliárd dolláros profitot tehetnek zsebre a legnagyobb olajipari cégek egyetlen negyedév alatt – legalábbis a szakértői várakozások szerint. 

Tanker,Ship,On,Sea,In,The,Rays,Of,The,Setting, Tanker ship on sea in the rays of the setting sun. olaj, tanker, tankerhajó,
Érdekes esztendő elé néz az olajipar.
Fotó: Shutterstock

A nagy olajipari vállalatok jelentési időszaka pénteken indul, mégpedig az amerikai Chevron beszámolójával. Ezt szorosan követi az Exxon, a Shell, a British Petrol majd pedig a Total Energies gyorsjelentése, összesített nyereségeik pedig a várakozások szerint az egekben lesznek. 

A tavalyi év során az öt nagy vállalat 200 milliárd dolláros profitot generált együttesen a szakértők számításai szerint.

Az idei esztendő ugyanakkor már alacsonyabb nyereséggel kecsegtet csak a vállalatok számára, 150 milliárd dolláros profitvárakozással rukkoltak elő az elemzők. Ugyanakkor még az alacsonyabb nyereségvárakozás is vetekszik a teljes magyar GDP-vel, hiszen az tavaly 180 milliárd dollár környékén alakult.

A tavalyi rekordban és az idei csökkenő projekciókban egyaránt nagy szerepe van Oroszországnak: az Ukrajna elleni invázió megkezdése jelentősen felnyomta, míg a nyugati ársapkák bevezetése lenyomta az olaj világpiaci árát, alaposan beszűkítve a cégek lehetőségeit.

A várakozások szerint a tavalyi negyedik negyedéves nyereségek 41,8 milliárd dollár környékén alakulnak majd, ami 40 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest.

A 2022-es éven belül ugyanakkor nem olyan erősek már ezek a számok, a harmadik negyedéves eredményekhez képest ugyanis 18 százalékos csökkenést jeleznek. 

Szakértők szerint a tavalyi hatalmas profitok az elmúlt tizenöt évben mért legjobb pozíciójába helyezik a szektort, mivel a hatalmas készpénzállomány lehetőséget ad különböző befektetések és projektek elindítására. A Chevron például bejelentette, hogy 75 milliárd dollárnyi részvényt visszavásárol befektetőitől.

Relatív árfolyamváltozások 2 éves
Hatalmas növekedésen van túl a cégek árfolyama is

Az ilyesfajta visszavásárlási- és magas osztalékfizető programokat Joe Biden amerikai elnök elfogadhatatlannak bélyegezte, mivel szerinte a háborús időkben vétek az árakat mesterségesen magasan tartani. 

A cégek ugyanis a kitermelés fokozása, ezáltal az árak lejjebb tornászása helyett fordítják szabad készpénzüket a befektetők jutalmazására. 

Az amerikai elnök kommentjei ugyanakkor az elemzői konszenzus szerint gyakorlatilag semmilyen hatást nem fognak kifejteni a szektor jövőbeli politikájára. Különösen igaz ez a palaolaj kitermelésében érdekelt vállalatokra. A szakértők szerint az ebben utazó amerikai vállalatok 120 milliárd dolláros szabad cash-flowt tudhatnak majd idén év végére magukénak, ami ugyan visszaesés a tavalyi 156 milliárdról, de hatalmas siker az egyébként régóta szenvedő szegmens számára.

Ezek a vállalatok gyakorlatilag teljes mértékben elfordultak az új kitermelőhelyek keresésétől és kiépítésétől, szinte teljes elérhető profitjukat kifizetve a befektetőknek, ezzel pedig jelentősen pumpálva az egyébként is magas árakat az év során.

Az S&P 500 index szektorainak teljesítménye
Az energiaszektor teljesítménye a tavalyi év során messze felülmúlt minden mást

Az energiaszektor tavalyi tündöklése egyesek szerint az idén várható nyomán alábbhagyhat, de vannak természetesen ellenvélemények is, ilyen a Goldman Sachs elemzőinek várakozása is. A Wall Street egyik legnagyobb befektetési bankja szerint a kínai újranyitás és annak hatalmas nyersanyagigénye ismét 100 dollár felé nyomhatja a nyersolaj hordónkénti árát, így idén sem lehet ok az aggodalomra az olajipar nagyjai közt.