A paksi atomerőmű-beruházásról készült szerződés módosításának véglegesített dokumentuma az Európai Bizottság előtt van, jóváhagyáson, ezt egy parlamenti, írásbeli választ igénylő kérdésre felelte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Fotó: Paks II. Galéria
Az államtitkár a választ Tordai Bencének (Párbeszéd) címezte. Magyarázatában felidézte, hogy az érintett szerződések több mint kilenc éve köttettek, a beruházás műszaki és technológia környezete pedig azóta a háborútól és a szankcióktól függetlenül is erősen megváltozott. „Ezért ezekhez a szerződéses keretekhez hozzá kellett nyúlni.”
Arról, hogy a felek megállapodtak a szerződés módosításáról, április 1-jén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be, miután egyeztetett a beruházás fővállalkozójának, a Roszatomnak a vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval. Arról pedig, hogy küszöbön áll egy ilyen lépés, a Világgazdaság már februárban beszámolt.