A lítiumpiacot is meghódítaná az Exxon
Előzetes megállapodást írt alá az Exxon, hogy lítiummal lássa el az LG Chem amerikai akkumulátorgyárát, jelezve, hogy az olajvállalat más ásványkincsek piacát is meghódítaná.

A többéves megállapodás értelmében az Exxon akár 100 ezer tonna lítiumot is szállíthat a dél-koreai vállalatnak a tervezett amerikai bányájából. Az LG Chem katódgyárát tavaly decemberben kezdték el felhúzni Tennessee államban.
Az olajóriás júniusban hasonló megállapodást kötött a szintén dél-koreai SK On akkumulátorgyártóval is.
Az Exxon egy éve jelentette be lítiumstratégiáját, mely az amerikai kormányzati törekvésekkel összhangban igyekszik szabadulni az ország kínai függésétől a nyersanyagellátásban – idézi fel a Bloomberg. Az elektromos autók vagy épp számítógépek, okostelefonok akkumulátorához szükséges nyersanyag ára ugyanakkor 2022 vége óta összeomlott a túlkínálat és az elektromos járművek keresletnövekedésének lassulása miatt.
Azonban az Exxon lítiumüzletágát vezető Patrick Howarth szerint a jövőben a világnak jóval több lítiumra lesz szüksége, mint most, ezért igyekeznek olyan pozícióba kerülni észak-amerikai projektjeikkel, hogy képesek legyenek ellátni a kontinenst a kereslet növekedése esetén is.


