Május 24-én kezdődik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztivál, amelynek fődíját az idén Grunwalsky Ferenc kapja.

A közlemény szerint a 73 filmet jegyző operatőrnek az elismerést a fesztivál ünnepélyes díjkiosztóján, május 28-án adják át. 

Az immár hatodik alkalommal megrendezendő filmfesztivál az idén is tartogat újdonságokat, a versenyprogram mellett tematikus vetítéseket is szerveznek. A névadó pályafutására emlékezve az egyik sorozat az operatőri Oscart nyert filmekből ad válogatást, a nyitó vetítésen látható az idén ötvenéves Kabaré. A bűn optikája című sorozat a legjobb magyar krimiket tartalmazza – egy kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódik hozzá a bűnügyi filmek képi atmoszférájáról. 

Grunwalsky Ferenc;Fotó: VG archív

Újra lehet nézni a műfaj honi etalonjának számító Dögkeselyűt, valamint A nyomozót és az Isteni műszakot. A harmadik széria Magyar panoráma címmel az elmúlt két év hazai filmterméséből mutatja be a legsikeresebbeket, többek között a Kilakoltatás, A legjobb dolgokon bőgni kell és a Külön falka című alkotást.

A fesztivál központjául szolgáló Belvárosi Mozi műemlék épülete mellett szabadtéren is tartanak vetítéseket, a legkülönlegesebbnek Pálfi György Final cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilmje ígérkezik.

A délelőtti workshopokon – a bűnügyi téma mellett – Grunwalsky Ferenc mesél a munkájáról, és egész napos konferenciát szerveznek a kiterjesztett valóság technikai és érzéki sajátosságairól is.