Léteznek olyan termékek, amelyekkel a bőrünknek extra ápolással fiatalosabb hatást tudunk kölcsönözni, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy nélkülözzük a drasztikus vegyi formulákat; bőrtápláló olajokban és antioxidánsokban gazdag krémeket használjunk és lehetőség szerint dermatológiailag tesztelt kozmetikumokat vásároljunk – mutatott rá dr. Gyovai Viola, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa.

Egy 2013-ban született átfogó európai megegyezés értelmében a kozmetikai feltételrendszerben nem lehet antiageingnek (örgedés elleninek) nevezni egyetlen bőrápoló kozmetikai terméket sem. Amikor egy gyártó ezt tünteti fel a címkéken, szabálytalanul jár el – mutatott rá dr. Gyovai Viola, aki egy biokozmetikumokkal foglalkozó céget is alapított. Véleménye szerint ennek a rendelkezésnek a célja a fogyasztók megtévesztésének elkerülése, hiszen, mint mondta, a bőröregedés ellen ugyan sokat lehet tenni, a folyamatot teljességgel megakadályozni lehetetlen.

A szakértő rámutatott, tévhit, hogy bárhogy meg lehet akadályozni az öregedést. A helyes, a bőrtípusnak megfelelő bőrápolási rutin és a hatékony biokozmetikumok rendszeres használata akár 5-10 évvel élettanilag is fiatalosabb bőrállapotot eredményezhet. Lassítani lehet a bőr öregedésén, de ehhez fegyelmezett bőrápolási hozzáállásra van szükség, vagy plasztikai sebészeti eljárással lehet a fiatalosabb látszatot kelteni; bár attól a bőr működése nem válik fiatalosabbá, vitálisabbá.

A 35 év feletti hölgyek számára kiemelten fontos ilyen szempontból is, hogy egészséges életmódot folytassanak, hagyják el a dohányzást, kerüljék a nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztását, kellő mennyiségű folyadékot fogyasszanak, rendszeresen sportoljanak és természetesen vitaminban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerekkel táplálkozzanak, legyen változatos az étkezésük. Ezek közhelyeknek tűnhetnek, de mind hatalmas szerepet töltenek be a bőr fiatalosan egészséges állapotában

– magyarázta a szakértő.

Fontosnak nevezte, hogy esszenciális lipidekben gazdag táplálékokat fogyasszunk. Szót ejtett arról is, a B3- , E-, és a B5-vitamin az öregedésfoltok kialakulásának megelőzésében játszik szerepet.

Körültekintően kell eljárni a kozmetikumok kiválasztásánál

Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa közölte, vannak olyan anyagok, amelyek kozmetikumok összetevőjeként fiatalosabb hatást tudnak kölcsönözni a bőrnek. Kiemelte, elengedhetetlen az elöregedett felhámréteget hetente, legkésőbb kéthetente peelingezni, hogy a kívánt eredményt elérjük.

Happy,Woman,Doing,Routine,Skin,Care,At,Home,With,Beauty
Fotó: Shutterstock

Azt tanácsolja, kerüljük az erős bőrszárító hatású alkoholos vagy S.L.S.-tartalmú termékek használatát, miközben fontos, hogy az aminosavakat biztosítsuk a bőrünk számára. Példaként említette, hogy a bőr bársonyosságához nagyban hozzájárulhat a ligetszépeolaj és a tökmagolaj egyaránt, ezért ajánlott olyan kozmetikumokat felvinni a bőrre, melyek ezeket is tartalmazzák.

A termékek kiválasztásánál elmondása szerint arra is ügyelnünk kell, hogy a bőrünk anyagcseréjét támogató kozmetikumot válasszuk, azaz kerüljük a salaktalanítási folyamatokat terhelő, erősen módosított kémiai anyagokat, valamint a drasztikus konzerválószereket, paraffinolajokat és viaszokat, amelyek gátolják a szabad bőrlégzést.

A koronavírus hatását is mérsékelhetjük

„A koronavírus lemerítette a testünk és a bőrünk energia-háztartását egyaránt, ami miatt sokkal lazább szerkezetűvé válhat a bőr. Ilyenkor segíthetnek a növényvédő szerektől, GMO-ból származó anyagoktól mentes, bio minősítésű, dermatológiailag tesztelt kozmetikumok, melyek nem terhelik meg pluszban az immunrendszert, a természetes védekezőképességünket” – mondta.

Megjegyezte, a környezeti ártalmaktól nagyon jól óvnak az algák kivonatai, amelyeket az öregedésgátló szépségterápiában rendszeresen alkalmaznak is arckrémek összetevőjeként.

A BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője felhívta arra is a figyelmet, hogy a férfiak esetében 35 év felett szintén jót tesz a szem környékén, a homlok ráncosabb területén bőrfeszesítő szérumokat, krémeket alkalmazni, hiszen mindkét nem esetében látványos eredményeket lehet elérni a bőr állapotának megőrzésében még akkor is, ha az öregedés összességében nem megállítható folyamat.