Az FTX társalapítója, Sam Bankman-Fried ellen négy új büntetőeljárás is indult, egyebek között csalás és politikai vesztegetés miatt. A New York-i szövetségi bíróság egy neve elhallgatását kérő munkatársa szerint Bankman-Fried az eddigiek mellé további negyven év börtönbüntetést is kaphat, ha elítélik az újabb vádpontok alapján.
A bírósághoz eljutott új dokumentumok szerint Bankman-Fried a csalásokat az FTX kriptovaluta-tőzsdével és az ahhoz kapcsolódó fedezeti alappal, az Alameda Researchcsel kapcsolatban követte el. Ezek a cégek 2022 végén csődbe mentek.
A Bankman-Fried ellen összeállított vádirat immár 12 pontból áll.
Kiderült, hogy több száz politikai adomány is átfutott a vádlott kezén, amelyeket a szövetségi kampányfinanszírozási törvény megsértésével juttatott el politikusoknak.
Meglepően sok pénzt tudtak lefoglalni az FTX alapítójátólKorábban ötszázmilliós értékű lefoglalásról beszéltek, most már ennél jelentősebb összegről számoltak be. |
Bankman-Fried a vádak szerint ellopta az FTX-ügyfeleinek betéteit, és a több milliárd dollárból finanszírozta az FTX és az Alameda működését. Emellett a pénzből spekulatív befektetéseket is eszközölt, jótékonysági hozzájárulásokat tett, illetve rendkívül meggazdagodott.
SBF kísérletet tett arra is, hogy befolyásolja a washingtoni kriptovaluták szabályozását azzal, hogy több tíz millió dolláros illegális kampány-hozzájárulásokat adott demokrata és republikánus politikusoknak egyaránt.
A férfi eddig szabadlábon védekezhetett, magát egyébként ártatlannak vallja. Társai, az FTX másik alapítója, Gary Wang és az Alameda volt vezérigazgatója, Caroline Ellison decemberben bűnösnek vallották magukat – írta meg a CNBC.
Az OpenSecrets kampányfinanszírozási felügyelet szerint Bankman-Fried és más FTX-vezetők több mint 70 millió dollárt osztottak szét a 2022-es félidős választások alkalmával. A vádirat szerint akár 300 politikai hozzájárulást is adhattak.