Miközben tovább gyűrűzik az FTX kriptotőzsde csődje, az ügyfelek egyre inkább  elveszítik a reményt, hogy valaha is újra látják a pénzüket. Az is csak halványan körvonalazódik, hogy mennyi lehet az ügyfél kár. Hétvégén annyi legalább kiderült, hogy az 50 legnagyobb befektetőjének  több mint 3,1 milliárd dollárral tartozik az FTX kriptovállalat.

Az FTX november 11-én jelentett csődöt, s a vállalat új vezérigazgatója, John J. Ray III, aki az Enron felszámolójaként híresült el, egy múlt csütörtöki bírósági beadványban úgy nyilatkozott, hogy az FTX digitális eszközeinek "csupán töredékét" találták meg és biztosították. A csődbejelentések szerint 

annak meghatározása is nehéz, hogy mennyi készpénz maradt, mivel az FTX nem vezetett pontos listát a bankszámláiról.

Ma már blöffnek tűnik az FTX alapító Bankman-Fried múlt heti Twitter bejegyzése, melyet a csőd előestéjén posztolt, hogy az FTX US "100 százalékosan likvid".   Bankman-Fried még pénteken is azt írta egy e-mailban a Wall Street Journalnak, hogy az amerikai ügyfelek pénze rendelkezésre áll, s az igények feldolgozása folyik.

Az FTX új vezérigazgatója és a cég csődjogászai azonban a bírósági beadványokban egyértelművé tették, hogy 

Bankman-Fried nem az FTX nevében beszél, s továbbra is félrevezető nyilvános kijelentéseket tesz.

 

Bitcoin sign mousetrap, Digital generated image of bitcoin sign made out of cheese loaded into mousetrap on green surface.
Fotó: GettyImages

Nem az FTX az első kriptotőzsde, amely összeomlott, de ez a legnagyobb kriptocsőd, mert a világ öt legnagyobb kriptoplatformjának egyike menekült csődvédelembe. Ráadásul, korábban éppen az FTX dobott mentőövet a bajba került kriptocégeknek. Így például a BlockFi az FTX segélye révén maradt felszínen a nyáron, ám most szünetelteti a kifizetéseket.

Mára kiderült, hogy az FTX a színfalak mögött kockázatos tőzsdei játszmákba kezdett az ügyfelek pénzével.  Több milliárd dollárnyi ügyféleszközt kölcsönzött kockázatos fogadások finanszírozására az Alameda Researchnél. A Wall Street Journal elképesztő részleteket közöl az összeomlott kriptobirodalom mindennapjairól. Eszerint a 30 éves 

Bankman-Fried alapító egészen hektikus életet élt, amennyiben napi pár órát aludt, amfetaminokkal pörgette magát, hat piaci képernyőn zsonglőrködve egyszerre. 

Caroline Ellison,
Sam Bankman-Fried,
SBF, FTX
Fotó: muzzlightyear Youtube csatona

Miközben volt alkalmazottai szerint romantikus kapcsolatban élt Caroline Ellisonnal, az Alameda Research 28 éves vezérigazgatójával. Az amerikai tőzsdei lap most az Alamedát vezető Ellison Twitter bejegyzését idézi, miszerint "semmi sem hasonlítható a rendszeres amfetaminhasználathoz". Az egykori munkatársak úgy emlékeznek, hogy Ellison ugyan társaságkedvelő volt, de éles piaci helyzetekben hajlamos volt begubózni, s egy olyan határozott fellépésű spekuláns, mint Bankman-Fried, könnyen lebulldózerezhette a véleményét.