A Twitter tulajdonosa, vasárnap bejelentette, hogy mostantól minden sajtómegkeresésére automatikus választ küld a közösségi oldal az újságíróknak: egy kakiemodzsit.

Elon Musk - Twitter Illustration
Fotó: AFP

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy Musk bejegyzése csupán tréfa, a New York Post délelőtti megkeresésére valóban azonnal érkezett az a bizonyos hangulatjel. Hogy ez a rendszer meddig marad érvényben, vagy mi váltotta ki Muskból, nem tudni, ám a világ leggazdagabb emberénél gyorsan változhatnak a dolgok, így az automatikus válaszok is…

Musknál nem ez az első alkalom, hogy az emodzsi választ is jelent: bevallása szerint a korábbi vezérigazgatónak egyszer el kellett magyaráznia, hogy az a hangulatjel, amit küldött, azt jelentette, hogy ostobaságnak tartja a véleményét.

Elsöprő győzelmet arathat Trump, ha letartóztatják – állítja Elon Musk

A világ leggazdagabb embere szerint a volt elnök letartóztatása pillanatok alatt az egekbe lökné népszerűségét az amerikaiak körében, történelmi győzelmet hozva el ezzel Trump számára.