A lengyel Julia Wendell internetes szenzáció lett, amikor azzal állt a nyilvánosság elé, hogy ő a majdnem 16 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine McCann. Wendell szülei szerint lányuk története hazugság és manipuláció.

Fotó: Handout

A 21 éves lengyel nő még a Dr. Phil című amerikai televíziós műsorban is megjelent, ahol előadta, hogy ő a 2007-ben eltűnt kislány. Wendell arról számolt be, hogy még 2022 júniusában kezdte el sejteni, hogy ki is lehet valójában. Bizonyítékokkal viszont nem tudja alátámasztani a történetét. Madeleine eltűnése hatalmas port kavart a 2000-es évek végén. A lányt azóta a világ 101 országában vélték látni, illetve majdnem 9 ezer alkalommal érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy valaki megtalálta Madeleine-t.

Wendell azt állítja, hogy DNS-teszteket végeztetett el, hogy bizonyíthassa, hogy ő valóban Madeleine McCann, de szerinte még nem kapta meg az eredményeket – írta meg a Daily Mail. Szülei szerint nyilvánvaló, hogy lányuk nem az eltűnt brit lány. A szülők azt is érvként hozták fel, hogy Madeleine hároméves volt, amikor 2007-ben eltűnt, tehát ha életben van, akkor most 19 évesnek kell lennie, vagyis két évvel fiatalabbnak, mint a lányuk. A brit kislány egy családi nyaralás során tűnt el a portugáliai Praia de Luzban.

Julia Wendell

Ki az a Julia Wendell?

Julia Wendell egy 21 éves feltörekvő zenész és modell. Először az Instagram-oldalán kezdett el arról beszélni, hogy ő igazából Madeleine McCann. Állításai szerint életkorát csak a szülei találták ki, hogy ne derüljön fény a valódi személyazonosságára. Mint mondta, sosem látta az anyakönyvi kivonatát, így egyáltalán nem biztos, hogy valóban 21 éves. Hozzátette, hogy nem sok emléke maradt meg a gyerekkorából.

Nem emlékszem túl sok mindenre a gyerekkoromból. A legkorábbi emlék, amit fel tudok idézni, hogy egy nyaraláson vagyok egy forró helyen, a tenger közelében, és mindenhol fehér és világos színű apartmanok vannak. A családomat nem tudom felidézni ebben az emlékben

– mondta Julia Wendell.

Az Instagramon terjedő állításai után Wendellt meghívták Dr. Phil műsorába, az Egyesült Államokba. A televízióban továbbra is kitartott amellett, hogy ő az eltűnt Madeleine, még akkor is, amikor a műsorvezető igyekezett felhívni a figyelmét arra, hogy bizonyítékok nélkül nehéz ezt elhinni. Dr. Phil még fényképeket is mutatott az eltűnt kislányról és Wendellről, amelyeken látszik, hogy az utóbbi nem rendelkezik azzal a ritka íriszelváltozással, amely Madeleine-t igazán felismerhetővé teszi. Wendell szerint, ahogy idősödött, ez az elváltozás a jobb szemében elhalványult. Kitartott amellett is, hogy rendkívül hasonlít az eltűnésekor hároméves kislányra.

Wendell szerint a bizonyíték az, hogy nincs bizonyíték

Julia Wendell az igazát azzal is próbálta alátámasztani, hogy felhánytorgatta: anyja soha nem tudott neki bizonyítékkal szolgálni arról, hogy valóban ő szülte meg. A 21 éves nő szerint hiába kért az anyjától fényképeket a terhességéről, valamint a gyerekévekről, ezt az anyja megtagadta tőle. Emellett a születési anyakönyvét sem volt hajlandó megmutatni, egyedül a Lengyelországban kötelező oltási könyvet tudta bizonyítékként felhozni, de Wendell szerint ennek az első hat oldala üres.

Madeleine McCann. Fotó: AFP

Dr. Phil felvetette, hogy egy DNS-vizsgálattal hamar pontot lehetne tenni az ügy végére, de Wendell szerint ezt senki nem volt hajlandó elvégezni rajta. Közölte, hogy amikor sejteni kezdte a valódi személyazonosságát, akkor felvette a kapcsolatot a brit, illetve a lengyel követséggel is, hogy segítsenek fényt deríteni az ügyre, azonban a rendőrséggel együtt senki nem vette őt komolyan. 

Közölte, hogy minden szükséges tesztet kész elvégezni, hogy bebizonyítsa, hogy ő Madeleine McCann.

A Madeleine utáni nyomozásban részt vevő egyik magánnyomozó is megszólalt az ügyben. Elmondta, hogy Wendell állításai nem egyeznek meg a nyomozás során feltárt információkkal.

Részleteket nem oszthatok meg, de annyit el tudok mondani, hogy ez a nő nem Madeleine

– mondta Francisco Marco nyomozó az El Independiente című spanyol lapnak.

Julia Wendellnek jelenleg egy svéd magánnyomozó segít bizonyítani a valódi kilétét. Fia, Johansson, aki magát a pszichológia és az emberi viselkedés doktoraként hirdeti, azt állította, hogy a segítségével már sikerült beadni Wendell DNS-mintáit, amelyeket még vizsgálnak. Hozzátette, hogy kiderítette: egy nemzetközi szexcsoport rabolta el még kiskorában, és hogy a lengyel szülei biztosan nem vér szerinti rokonai, ám semmivel nem tudta alátámasztani az állításait.

A szülők szerint Julia mentális beteg, aki figyelemre vágyik

Julia Wendell szülei szerint lányuknak mentális zavara van, amire gyógyszert is kellene szednie, de nem teszi. Közölték, hogy az anyakönyvi kivonat mellett rengeteg fénykép és az orvosi papírok is bizonyítani tudják, hogy Julia Wendell a gyerekük, de állításuk szerint ezeket a bizonyítékokat a lány mind magával vitte, amikor elköltözött otthonról. 

Julia mindig is híres akart lenni. Énekes- és modellkarrierre vágyott. Ez az egész arról szól, hogy élvezi, hogy a világ most rá figyel

– mondták a szülők, akik arról is beszéltek, hogy a lányuknak orvosi segítségre van szüksége, amit ők meg is akartak adni neki.