Helyi idő szerint délután 17 órakor bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi elnökválasztás második fordulójában. A legnagyobb ellenzéki párt szerint egy volt képviselőjük megsérült egy összetűzés során.

Fotó: AFP

A második forduló, amelyben Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzött meg egymással, azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. Most vasárnap már csak a legjobban szereplő két jelölt mérettette meg magát.

A 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint reggel 8 órától (magyar idő szerint 7 órától) járulhattak az urnákhoz. Azok, akik pontban 17 órakor még sorban álltak, leadhatták szavazatukat.

Történelmi mélyponton a líra, Erdogan hatalmon maradásától tart a piac

A török fizetőeszköz értéke soha nem volt még ilyen alacsony a dollár ellenében, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy hirtelen megfordulna az évek óta tartó gyengülés.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele. Ez vonatkozik a részvételre is. 18 és 21 óra között a sajtó kizárólag a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által kiadott információkat hozhatja nyilvánosságra.

Az YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza.

Az államfőválasztás első fordulóját Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával. Kilicdaroglu, aki 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.

Özgür Özel, a CHP frakcióvezető-helyettese vasárnap a hivatalos Twitter-fiókján azt írta, hogy Ali Seker volt parlamenti képviselőjük megsérült egy összetűzés során a délkelet-törökországi Sanfliurfa tartomány Karaali falvában, ahol társaival megfigyelőként tartózkodott. A dulakodás oka az volt, hogy Sekerék felszólaltak a tapasztalt szabálytalanságok ellen – közölte Özel.

A külföldön élő törökök május 20. és május 24. között szavazhattak Törökország diplomáciai külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain május 28-án 17 óráig még ők is voksolhattak. Az ő szavazócéduláikat Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.