Jason Statham óriáscápájának megakadt a torkán a Barbie
Úgy tűnik, nem lesz képes letaszítani az amerikai mozik trónjáról Jason Statham óriáscápája a Barbie című filmet. A csütörtöki vetítéseken ugyanis a Meg 2. – Az árok című film mindössze 3,2 millió dollárt termelt. Ez még az előző rész eredményétől is elmarad, amely 4 milliót hozott az első napján, és a nyitó hétvégéjén 45 millió dollárt tudott kasszírozni.

A folytatás ettől jócskán elmarad a várakozások szerint: a legfrissebb becslések szerint 20 és 30 millió dolláros nyitányban reménykedhetnek a készítők, pedig a költségvetés nem volt apró: 129 millió dollárt költöttek a cápás akciófilmre.
Igaz, a költségek felét a kínai CMC állta, és a kínai színészekkel felturbózott film az ottani mozikban még bőven kasszát robbanthat.
A csütörtöki nap kisebb meglepetése volt a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz című animációs film berobbanása, amely az előrejelzések szerint akár egy 50 millió dollár körüli nyitányban is reménykedhet.
Igaz, egyik film sem veheti fel a versenyt a rózsaszín bombákkal: a Barbenheimer, azaz a Barbie és az Oppenheimer című film továbbra is verhetetlennek bizonyul az amerikai mozikban. A Barbie a harmadik hétvégéjén is újabb 50-60 millió dollárt tehet hozzá a bevételeihez, szélvészsebességgel haladva az egymilliárd dolláros álomhatár felé, míg az Oppenheimer masszív 30 millió dolláros bevétellel számolhat, amivel már a félmilliárd dolláros összbevétel sem elérhetetlen cél.


