Monumentális, 865 kilós tököt termesztett a Cegléd mellett, Tápiószentmártonban élő Kókai Tibor, aki főállásban őstermelő méhészként dolgozik.

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A férfi elmondása szerint már ötödik éve foglalkozik óriástökök termesztésével. Az első évben még csak 80 kilós termést tudott elérni, idén azonban már a 865 kilót is elérte egy palántája – célja azonban a 900 kilós álomhatár másik oldalára érni.

Az idei eddig az én személyes rekordom is, és ezzel tartjuk a rekordot Szerbiában is, ahol 640 kilogramm volt eddig a rekord, ezt tavaly megdöntöttük, idén pedig a saját magam által felállított tavalyi rekordot sikerült túlszárnyalnunk

– mondta el a férfi az Agroinformnak.

Kókai Tibor az óriástököket méhészete tőszomszédságában neveli, maga porozza be a virágokat, majd be is gumizza, ha kell, hogy a méhek még véletlen se tudjanak beleszólni a folyamatba ismeretlen pollenek behordásával.

A férfi napi két-három órát is foglalkozik a tökjeivel, ha a növények érdeke úgy kívánja, az idén például 220 négyzetméteres fóliasátrát két tök benőtte indáival, ez pedig sok törődést igényel.

Egy-egy növény 500-600 levelet hoz, az indákat kacsozom, betemetem, hogy legyökeresedjenek, így sokkal nagyobb mennyiségben tud vizet és tápanyagot felvenni, nyáron van olyan nap, amikor 500 liter vízzel öntözök

– tette hozzá Kókai.