A Federal Highway Research Institute végzett egy felmérést, amelyben 377 olyan sofőr vett részt, aki rendszeresen vezet – írja a Blikk. A vizsgálatok előtt nyilatkozniuk kellett arról, hogy saját véleményük szerint elég jól látnak-e, amire a megkérdezettek 99,2 százaléka azt mondta, hogy jól vagy nagyon jól lát.

Ezt követte az orvosi vizsgálat, ami ijesztő eredményeket mutatott. Kiderült ugyanis, hogy 16,4 százalék megbukott a szemvizsgálaton, ami azt jelenti, hogy ki tudja, mióta nem is lett volna szabad már vezetniük.
Ezek a sofőrök többé nem ülhetnek a volán mögé
– magyarázta Frank Tost a Német Szemészeti Társaságtól. Az orvos figyelmeztet, hogy a gyakori szembetegségek, például a szürke hályog figyelmeztető jeleit is komolyabban kellene venni.
Tipikus tünet a szürkületi látás romlása és a vakító fényre való fokozott érzékenység
– mondta. Az érintettek egyre bizonytalanabbnak érzik magukat éjszakai vezetés közben, gyorsan elvakítják őket a szembejövő járművek, vagy túl későn fékeznek, mert például nem ismerik fel időben a stoptáblát.

A sofőrök egy része valószínűleg tényleg nem is veszi észre, hogy mennyire romlik a látása, de biztosan vannak köztük olyanok is, akik azért nem ismerték ezt be, mert féltek attól, hogy elveszítik a jogosítványukat. Ez azonban sok esetben alaptalan, hiszen egy látáskorrekciós eszköz – szemüveg – vagy egy műtét megoldhatja a problémát.