Extra

Fegyelmi vizsgálat indult a Katona József Színházban, egy vezetőt kirúgtak a DK-s jegyek miatt

Miután kiderült, hogy vizsgálat indult a Katona József Színházban a DK-tagoknak szánt kedvezmény miatt, a színház elbocsátotta az egyik vezetőjét.

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy kedvezménnyel kapnak jegyet a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai a Katona József Színházban a novemberi előadások jegyáraiból. Először a Magyar Nemzet írta meg egy belső levél alapján, hogy az előadások árának akár közel egyharmadát is elengedik a színházban a DK-tagok számára.  „Köszönjük, hogy a DK közösségének tagja vagy, amit egy különleges lehetőséggel szeretnénk meghálálni! November végéig kedvezményesen – akár 30 százalékkal olcsóbban – vásárolhatsz jegyet Budapest egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba!”– olvasható a párt tagjainak szánt kommünikében. 

A színház csütörtökön a Facebookokon úgy fogalmazott

A történteket magunk is elhibázottnak gondoljuk, ezért az események hatására a színházban átfogó vizsgálat indult és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtettük.

KIRÁLY Nóra; Szőnyi KingaBudapest, 2019. december 4.
Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója (j) és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke sajtótájékoztatót tart sehol ne játsszanak Gothár darabot címmel a budapesti Katona József Színház előtt 2019. december 4-én. A nőszervezetek képviselői azt kérik, hogy minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása. Az ügy érdekében online petíció is indul.
MTI/Mónus MártonBudapest, 2019. december 4.Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója (j) és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke sajtótájékoztatót tart sehol ne játsszanak Gothár darabot címmel a budapesti Katona József Színház előtt 2019. december 4-én. A nőszervezetek képviselői azt kérik, hogy minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása. Az ügy érdekében online petíció is indul.MTI/Mónus Márton
Fotó: Mónus Márton

Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettünk, egy vezető beosztású dolgozónk pedig elhagyja a színházat

– írta a Katona József Színház.

 

Demokratikus Koalíció kedvezmény Katona József Színház
Kapcsolódó cikkek