Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjjel mindenütt beborul az ég, majd hajnaltájt a Nyugat-Dunántúlon már szakadozik, átmenetileg csökken a felhőzet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

03_havazas_BD
A héten várható még havazás. Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Mint írták, az éjszaka második felében a Dunakanyar és a főváros térségében, valamint az Északi-középhegységben előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. Kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés főként a Nyugat-Dunántúlon, esetleg a déli határ közelében fordulhat elő.

Az Északi-középhegységben délutánig még várható gyenge havazás, hószállingózás. Eközben a déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik a Dunántúl fölé. Ez eleinte eső lesz, majd

estétől a Nyugat-Dunántúlon és Budapest körül már havas eső, ónos eső is valószínű, késő estétől a nyugati határvidéken pedig havazhat is.

Korábban az ónos eső miatt a Normafát le kellett zárni, azonban a hét végén újra megnyitották az érdeklődök előtt. Hétfőn a déli, délkeleti szél napközben az Észak-Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik, estétől már csak kevés helyen lehet élénk a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban, valamint a havas tájakon ennél hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul, a déli határnál lesz enyhébb az idő.

Megdőlt a fővárosi szélrekord vasárnap

A főváros környékén viharossá fokozódott szélben a János-hegyen óránkénti 82,8 kilométeres széllökést mértek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták: szombat estére a mediterrán ciklon hidegfrontja is átvonult az ország felett, mögötte többfelé megerősödött, helyenként viharossá fokozódott a nyugati, északnyugati szél. Hozzátették: a korábbi, erre a napra vonatkozó szélrekordot Lágymányoson rögzítették 2012-ben, akkor óránkénti 76,3 kilométeres széllökést mértek a műszerek.