BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Különleges kollekcióval ünnepelték meg Barbie 65. születésnapját

A Barbie baba az elmúlt 65 évben több mint 250 karriert mutatott meg, köztük számos olyat, amely az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetőnek számított a nőknek. A Mattel játékgyártó a kerek évfordulót egy új kollekció kiadásával ünnepelte meg, amelynek ruhadarabjait Joó Beatrix tervezte.

Idén ünnepli 65. évfordulóját a Ruth Handler által megalkotott játékbaba, a Barbie, amely újrafogalmazta a babázás fogalmát – hívta fel a figyelmet a Mattel játékgyártó közleményében. Megjegyezte, a kezdetek, 1959 óta több mint 250 karriert mutatott meg a baba, köztük számos olyat, amely az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetőnek számított a nőknek. Járt az űrben, dolgozott sebészként, volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló, környezetvédelmi aktivista, sőt elindult az USA elnöki székéért is.

Oscar-Barbie

A kerek évforduló alkalmából március 8-án különleges eseményt tartottak a márkát képviselő Mattel szervezésében, bemutatták azt az egyedi, de forgalomba nem kerülő Barbie-kollekciót, amelynek babáira a Sentiments divatház alapítója, Joó Beatrix tervezett különleges ruhadarabokat.

1959 óta, a megszületésétől fogva Barbie a kislányok barátja, szövetségese, aki segít nekik abban, hogy felismerjék a bennük szunnyadó tehetséget és empatikus, nyitott, önbizalommal teli felnőttek lehessenek. A történetmesélés és a játék révén ugyanis olyan új szerepekben próbálják ki magukat a gyerekek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy elhiggyék, bármi lehet belőlük

– fejtette ki Török Kata, a Mattel magyarországi marketingvezetője.

Hozzátette azt is, hogy a 65. évfordulót különleges meglepetéssel szerették volna még emlékezetesebbé tenni, ezért kérték fel a Sentiments divatház alapítóját, Joó Beatrixot egy saját Barbie-kollekció megtervezésére. A mind színben, mind fazonban időtlen darabokat megálmodó divattervező a játékbabákra is pont azzal a precizitással találta ki a ruhákat, mintha azok valódi emberekre lennének szabva. Ennek megfelelően ügyelt az arányokra, a részletekre, a kiegészítőkre, mert annak ellenére, hogy a babákon minden apró méretben látható, a daraboknak tökéletes összhangban kell lenniük.

A Sentiments divatház alapítójának a saját Barbie-kollekciója

Rengeteg előkészületet, sok kutatást, tervezést igényelt ez a felkérés, ami ugyanakkor fantasztikus lehetőséget adott a kreativitásra, a szabad szárnyalásra a legizgalmasabb összeállítások kitalálásához – mondta Joó Beatrix, aki már alig várja, hogy a világon egyedülálló kollekcióját megoszthassa a szélesebb nyilvánossággal is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.