BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

Árulják a villát, amelyet Andy Vajna filmügyi kormánybiztos bérelt Palácsik Tímeával. A tulajdonos Gattyán György 2,7 milliárd forintot kér a 12 szobás, 8 hálószobás ingatlanért.

Árulják a luxusvillát, amelyet Andy Vajna filmügyi kormánybiztos bérelt, és ahol Palácsik Tímeával egészen a haláláig lakott: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos Gattyán György – írta a Blikk.

Forrás: Blikk
Forrás: Blikk

A lap felidézte: 2013-ban Vajna arról mesélt nekik, hogy a tulajdonostól szabad kezet kaptak, kedvükre alakíthatták át a házat, a lakberendező pedig maga Tímea volt.

Az akkori hírek szerint a bérleti díj havonta 2–4 millió forint közt mozgott, később pedig már azt lehet hallani, hogy Vajna meg is vásárolná a mesés ingatlant, ám ebből végül nem lett semmi.

Andy Vajna 2019 januárjában otthon hunyt el, az özvegye pedig további egy évig maradt az ingatlanban. Miután kiköltözött, a Szemlőhegy legtetején álló álomház lakó nélkül maradt.

A 12 szobás házban 8 hálószoba található, amely mindegyikéhez márvány burkolatú elegáns fürdőszoba tartozik

– idézi a Blikk a hirdetést, amely külön kiemeli, hogy a 114 m2-es nappali és a medencés, 130 m2-es terasz alkalmas társasági eseményekre is. 

A háznak külön wellnessrészlege is van, ahol squashpálya, edzőterem, gőzkabin, két szauna, jakuzzi, egy bárral felszerelt belső medence, jógaszoba és fürdőszobák, öltözők, gardróbok is helyet kaptak. A 88 m2 -es garázsban akár több sportautó is kényelmesen elfér.

Másfél milliárd dolláros luxusingatlant vásárolt Milánóban a Gucci tulajdonosa

A milánói Quadrilatero della Moda negyedben vásárolt 18. századi ingatlant a Gucci anyavállalata, a Kering. A másfél milliárd dolláros, ötezer négyzetméteres épület a Via Monte Napoleone 8. szám alatt található.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.