Extra

A világ legdrágább autói még a dollármilliomosok pénztárcáin is nyomot hagynak

Az átlagember, ha autóvásárlásban gondolkozik, ritkán jut el még a Tesláig is, pedig Musk autóinak ára töredékét sem éri el az alábbi toplista szereplőinek. Mutatjuk, melyek a világ legdrágább autói!

A világ ugyan egyre inkább a tömegközlekedés és a zöldközlekedés irányába halad, az autók még egy jó ideig biztosan az életünk részei maradnak. Nézzük, melyek a világ legdrágább autói!

a világ legdrágább autói,
A világ legdrágább autói közt Bugattit és Paganit is megtalálunk / Fotó: AFP

5. Aspark Owl — 4,2 millió dollár

Az Aspark Owlt az első igazi japán hiperautóként tartják számon, és a modell igazi különlegesség már csak azért is, mert felfüggesztése alacsonyabb, mint szinte bármelyik másik teljesítményautónak a piacon.

The Mondial Paris Motor Show 2018, Aspark Owl,
A japán Aspark Owl / Fotó: NurPhoto via AFP

Az autót négy elektromos motor hajtja, melyek együttesen 1985 lóerős teljesítményt és 430 kilométer per órás csúcssebességet biztosítanak az autó számára. Mielőtt viszont bárki rohanna megvenni, el kell szomorítsuk: az autó egyelőre még csak prototípusként létezik, így megvásárolni egyelőre nem lehetséges.

4. Bugatti Bolide — 4,3 millió dollár

A Bugatti az idén mutatta be a Bolide névre keresztelt modelljét, melyet egy 1578 lőerős, 16 hengeres W16-os motor hajt.

Bugatti lance une nouvelle voiture de 1825 Chevaux avec un moteur W16. Prix sur demande, Bugatti Bolide
A félelmetesen könnyű és gyors Bugatti Bolide / Fotó: Bugatti via Bestimage

Az autó csúcssebessége 500 km/h, ami azt látva, hogy az autó mindössze 1,45 tonnát nyom, nem is olyan nehezen elképzelhető: egy lóerőre ugyanis mindössze 0,9 kilogrammnyi tömeg jut, amit relatíve könnyen tud meghajtani a motor.

3. Bugatti Mistral — 5 millió dollár

A Bugatti jelenlegi csúcs luxushiperautója, a Mistral gyakorlatilag egy megfiatalított változata a korábbi csúcstartónak, a Chironnak. 

Bugatti dévoile un tout nouveau W16 MISTRAL, la dernière voiture à avoir jamais utilisé son groupe motopropulseur W16, Bugatti Mistral
A Bugatti csúcsjárműve, a Mistral /Fotó: Bugatti via Bestimage

Ezt a Bugattit is a korábban már megismert W16-os, 16 hengeres motor hajtja, viszont ezt lesz a cég utolsó autója, amit ezzel a motorral szerelnek fel. A Mistral 1577 lóerővel, és 420 km/h-s csúcssebességgel csábítja gazdag vevőit.

2. Pagani Huayra Codalunga — 7 millió dollár

A Pagani Codalungája a cég búcsúját testesíti meg második hiperautójuktól, a Huayrától. A Codalunga a 60-as évek versenyautóinak vonásait hozza vissza a köztudatba, egy kisebb csavarral.

 ***EXCLUSIVE*** , Pagani Huayra Codalunga,
A 60-as évek versenystílusában készült Pagani Huayra Codalunga / Fotó: SWNS.com Tony Kershaw

A Codalungát egy 6 literes, V-12-es, 840 lóerős motor hajtja, mely 370 km/h-s csúcssebességet tesz lehetővé az autó számára.

1. A világ legdrágább autója: Rolls-Royce Arcadia Droptail — 30 millió dollár +

A Rolls-Royce Droptailje lenyitható tetővel rendelkezik, tervezésekor a cég mérnökei a jachtok monumentalitását próbálták utánozni – sikerrel.

Rolls Royce Arcadia, Rolls-Royce Droptail,
Rolls-Royce Droptail / Fotó: JLPPA / Bestimage / Rolls-Royce

Az Arcadia Droptail modell egy V-12-es motorral van felszerelve, belső tereit valódi fa fedi, a Rolls-Royce pedig az autó mellé egy órát is ad, amit büszkén viselhet a jármű tulajdonosa. A Droptail 593 lóerős teljesítményre képes, csúcssebessége pedig 249 km/h.

 

 

Rolls-Royce Arcadia Droptail aspark owl autója Bugatti
Kapcsolódó cikkek