BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvenc lett Magyarország filmes körökben

Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók.

Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest – hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Kemény Ildikó, Robert Lantos és Mike Goodridge producerek részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen.

Behind,The,Scenes,Of,Movie,Shooting,Or,Video,Production,And
filmforgatás, film
Fotó: Shutterstock

A Magyarországon gyorsan növekvő filmipar kihívásai címmel pénteken rendezett beszélgetést követően Káel Csaba az MTI-nek elmondta: az európai uniós csatlakozás után Magyarország volt az első kelet-közép-európai ország, amely húsz évvel ezelőtt elindította a filmgyártáshoz kapcsolódó adó-visszatérítési rendszert.

Az adókedvezményeknek köszönhetően tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el Magyarországon a filmes produkciók. 

Az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest, s mindez komoly adóbevételt is eredményez Magyarországnak, valamint nagyon jelentős a reklám- és promóciós hatása az ország szempontjából, hiszen rengeteg sztárprodukció vissza is tér – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Véleménye szerint a gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy amikor a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban, Magyarország kidolgozott egy olyan szabályozási rendszert, amely lehetővé tette bizonyos filmes munkák folytatását a járvány idején is. Ennek köszönhetően a Dűne című szuperprodukció forgatása folytatódhatott Magyarországon akkor, amikor az Egyesült Államokban még nem lehetett forgatni, s ez számos nagy költségvetésű filmet visszavonzott Magyarországra.

Nekünk arra kellett koncentrálnunk, hogy ne veszítsük el azokat a produkciókat, amelyek visszatértek Magyarországra, s ezeket szakmai oldalról nagyon erősen támogattuk, valamint elkezdtük erősíteni a koprodukciós projekteket, amelynek eredményeként tucatnyi koprodukciós film jött létre

– mutatott rá.

Mindemellett megkezdődött a magyar filmlaboratórium fejlesztése is, ami Káel Csaba szerint azért fontos dolog, mert Európában már alig van olyan hely, ahol filmre gyártott anyaggal dolgoznak.

A produkciók számának növelésével a kapacitásokat is bővíteni kezdte Magyarország, így a koronavírus-járvány utáni gazdasági fejlesztési pályázatok részeként stúdiófejlesztés kezdődött: idén Fóton négy új stúdió készül el 10 ezer négyzetméteres területen. Összességében 22 százalékkal fog nőni a magyarországi stúdiókapacitás – jelezte a kormánybiztos.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.