
Meghalt Eddie Murphy társa a Beverly Hills-i zsaruból – a film folytatása volt az utolsó munkája
A Beverly Hills-i zsaru sztárja, John Ashton 76 éves korában, a rákkal vívott harc után elhunyt. A színész még utoljára visszatért az akció-vígjáték folytatásában, a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című filmben.

Alan Somers, a színész képviselője azt mondta a TMZ-nek, hogy „John a szeretet, az odaadás és a szolgálat örökségét hagyja hátra. Emlékét örökké őrzi felesége, gyermekei, unokái, valamint testvére, nővérei, tágabb családja és mindazok, akik szerették.”
A színész családja virágok helyett inkább egy hospice ellátási központnak kért adományokat. A rajongók által kedvelt hollywoodi színész 50 éven át több mint 200 filmben, tévés produkcióban és színpadi előadásokban is szerepelt.
A legsikeresebb filmje, az 1984-es Beverly Hills-i zsaru volt, amely után gyorsan ismertté vált, ahol Eddie Murphy mellett dolgozott. A négy Beverly Hills-i zsarufilm közül Ashton háromban szerepelt – köztük a legutóbbiban is, amely ez év júliusában jelent meg a Netflixen.
A Beverly Hills-i zsaru sztárjai között a negyedik részben visszatért Ashton mellette Judge Reinhold, Paul Reiser és Bronson Pinchot is.
Az első rész világszerte több mint 234 millió dollár bevételt hozott a pénztáraknál, a filmet 1985-ben a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díjára jelöltek. Az első rész zeneszerzőjét jelölték BAFTA-díjra, Eddie Murphyt és a filmet pedig Golden Globe-díjra is felterjesztették.
A Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című filmet 150 millió dollárból forgatták, és a film debütálását 41 millióan nézték meg.