
Újabb fordulat a kikukázott bitcoinok ügyében: pert indít az egykori tulajdonos
A kriptók bikapiacát mi sem jelzi jobban , mint hogy ismét bekerült a hírekbe az a brit férfi, aki véletlenül kidobta merevlemezét, amelyen 8 ezer bitcoin – illetve az azok eléréséhez szükséges jelszó (privát kulcs), hiszen a bitcoinok megvannak a blokkláncon – található.

Már a kidobás pillanatában is dollármilliókat értek az elveszett bitcoinok
A 39 éves James Howells még a hőskorban vásárolta a digitális eszközöket, és a bitcoinokat tartalmazó tárcája jelszavát számítógépe merevlemezén tárolta, ám gépe felújításakor lecserélte és az asztalfiókba tette. Az eszköz a fiókban is maradt, egészen addig, amíg Howells partnere 2013-ban véletlenül ki nem dobta. A BBC beszámolója szerint a bitcoinok már akkor is 4 millió fontot értek, ám az értékük a mai, 100 ezer dolláros árfolyam közelében már 800 millió dollár körül járhat.
Az egykori kriptomilliomos azóta többször is petíciót intézett a newporti tanácshoz, azt kérve, hogy hagy túrja fel a dockswayi szeméttelepet, ahol szerinte a jelszavát tartalmazó merevlemez található. A tanács azonban hajthatatlannal bizonyult, mondván
a szeméttelep bolygatása annak engedélyezése alapján nem lehetséges, sőt a férfi által kért ásatás óriási környezeti károkkal is járna.
A bitcoinrajongókhoz hasonlóan ilyesmivel nem törődő Howells korábban a zsákmány negyedét is felajánlotta a tanács számára, ám most már csak 10 százalékot adna, sőt, a múlt hónapban pert is indított közel félmilliárd fontos kára megtérítése érdekében a tanáccsal szemben. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy hajlandó tárgyalni a városi tanáccsal a bíróságon kívül.
Newport városa azonban úgy véli, hogy teljességgel alaptalan követelésről van szó, amit elutasítanak.




