Az elmúlt években jelentős áttörés következett be a magyar egészségügyben a preventív medicina területén, különös tekintettel a genetikai tesztek szélesebb körű elérhetőségére. A genetikai tesztelés a prevenció következő szintjét jelenti: ezeket a vizsgálatokat elegendő egyszer elvégezni az ember élete során, hiszen a genetikai állományunk nem változik.
A szakértők szerint a következő évtizedben az egészségügyi ellátás súlypontja a betegségek kezeléséről egyre inkább azok megelőzésére helyeződik át, amiben kulcsszerepet játszanak a korszerű genetikai vizsgálatok.
A preventív szemlélet térnyerése és a genetikai tesztek elérhetősége paradigmaváltást jelent az egészségügyben – mondta a Világgazdaságnak Győri-Dani Veronika, a Diagnost & Therapy szakértője. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában gondot okoz, hogy betegségfókuszú az ellátás, tulajdonképpen amit egészségügynek hívunk, az valójában betegségügy.
A genetikai információk birtokában viszont már azelőtt azonosíthatjuk a kockázati tényezőket, és megtehetjük a szükséges lépéseket, hogy a betegség kialakulna.
Túl az egyén életminőségének javításán, ez jelentősen csökkenti az egészségügyi rendszer terhelését is – tette hozzá az orvos.
A legfrissebb statisztikák szerint a genetikai tesztek alkalmazása akár 40 százalékkal is növelheti bizonyos betegségek korai felismerésének esélyét. A magyar háziorvosi rendszerben a preventív szolgáltatások fejlesztésének jelentősége kiemelkedő, szakértői becslések szerint a háziorvosok hatékonyabb preventív tevékenységei révén
az Eurostat kutatásai szerint potenciálisan 25-30 ezer haláleset lenne megelőzhető évente.
Bár az alapellátás szintjén még mindig vannak fejlesztendő területek, a genetikai vizsgálatok szélesebb körű alkalmazása jelentős előrelépést hozhat.
A klinikán bevezetett átfogó genetikai szűrőprogram, amely elsőként teszi elérhetővé Magyarországon a Fagron Genomics legújabb generációs genetikai tesztjeit, lehetővé teszi, hogy személyre szabott prevenciós stratégiákat dolgozzunk ki pácienseink számára – magyarázta lapunknak Győri-Dani. Például ha valakinél magasabb genetikai kockázatot azonosítanak bizonyos anyagcserét érintő megbetegedésekre, gyakoribb szűrővizsgálatokat javasolhatnak, vagy speciális életmódbeli ajánlásokat fogalmazhatnak meg.
A szakértők szerint a genetikai tesztek különösen az alábbi területeken nyújtanak jelentős előnyöket:
A hazai egészségügyi szakértők becslése szerint 2030-ra a magyar lakosság mintegy 30 százaléka részt vehet valamilyen genetikai szűrővizsgálaton. Ez egy olyan befektetés az egészségbe, amely hosszú távon többszörösen megtérül – hangsúlyozta az orvos.
A korai felismerés és megelőzés nem csak emberi életeket ment, de jelentősen csökkenti az egészségügyi ellátórendszer költségeit is.
Mi az a preventív medicina? A preventív medicina az orvostudomány azon ága, amely a betegségek megelőzésére és korai felismerésére összpontosít, szemben a már kialakult betegségek kezelésével. A modern preventív medicina eszköztárában kiemelt szerepet kapnak a genetikai vizsgálatok, amelyek lehetővé teszik a betegségekre való hajlam korai felismerését és a személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozását. A genetikai tesztek egyedülálló előnye, hogy életünk során elegendő egyszer elvégezni őket, mégis egy életen át használható információt szolgáltatnak egészségünk megőrzéséhez. |
A longevity az orvostudomány és az egészségmegőrzés azon területe, amely az emberi élet meghosszabbítására és az életminőség javítására összpontosít. Nem csupán az élettartam növelése a cél, hanem annak biztosítása is, hogy az évek egészségesen, aktívan és vitalitással teljenek. A longevity megközelítésében kiemelt szerepet kapnak az öregedési folyamatok megértését célzó kutatások, valamint az olyan preventív és életmódalapú stratégiák, amelyek lassítják az öregedés negatív hatásait.
Az új technológiák, például
lehetőséget kínálnak a szervezet regenerációs képességének fokozására. A longevity szemlélet hangsúlyozza az egészségmegőrzés fontosságát az élet minden szakaszában, és személyre szabott megoldásokat kínál az aktív és egészséges életévek maximalizálására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.