Kineveztek két újabb kórházigazgatót a múlt év decemberében leváltottak helyére
A BM közleménye szerint új vezetőt kap a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház dr. Laczkó Tamás személyében. Az Országos Mozgásszervi Intézet élére pedig Prof. Dr. Nagy Györgyöt nevezték ki.

Múlt év decemberében döntött úgy a BM, hogy 2023 december 31. hatállyal leváltja két országos intézet, 7 megyei és 15 városi kórház igazgatóját. Ezek után január végén – 60 napos határidővel – pályázatot írtak ki az intézményvezetői pozíciókra. A pályázónak a pályázat benyújtása során nyilatkoznia kellett arról is, hogy elvállalná-e másik állami fenntartású egészségügyi intézmény vezetését a megbízási jogkör gyakorlójának ilyen irányú döntése esetén.
A tárca az elmúlt hetekben folyamatosan nevezi ki az intézményvezetőket. Pintér Sándor belügyminiszter július 15-ével hat megyei kórház és egy budapesti centrumkórház élére nevezett ki vezetőt, ez a sor bővült most a két szakemberrel.
A következő intézmények élére neveztek ki új vezetőt eddig:
- Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet: Gondos Miklós.
- Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: Szilágyi Dániel Örs.
- Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház: Bakos Gábor.
- Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház: Virág József.
- Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház: Ajzner Éva Borbála.
- Tolna Vármegyei Balassa János Kórház: Kis Zoltán Károly.
- Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház: Czinkotay Frigyes.
- Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház: Laczkó Tamás
- Országos Mozgásszervi Intézet: Nagy György


