BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Garantált bérminimum jöhet a turizmusban

A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.

A szombati lapszámban azt írták, hogy más iparágakból is elcsábíthatja a munkavállalókat a kötelező legkisebb kereset növelése.

Az önként vállalt alapbéremeléssel vonzóbbá tennék a turizmust a munkaerőpiacon más, hasonlóan magas élőmunka igényű iparágaknál, egyúttal az is várható, hogy tovább tisztul a szürkezónába nyúló foglalkoztatási terület

– vélekedett az újság.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjai állapítanának meg 2020-tól a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén a kormány által a versenyszférában évről évre meghatározott szakmunkás-bérminimumnál jelentősen magasabb garantált ágazati minimálbért. Várhatóan ősszel kezdődik az erről szóló egyeztetés.

Amennyiben az év végéig döntés születik, a 2001 óta érvényben lévő ágazati kollektív szerződés kibővítésével rögzítenék a garantált bérkiegészítést.

Garantált ágazati bérminimum megállapítására eddig egyetlen nemzetgazdasági szektorban sem volt példa – emelte ki a lap.

A statisztikák szerint több mint 400 ezer ember dolgozik a magyarországi turizmusban. A közvetlen és közvetett hatásokat összesítve a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat.

Fotó: Pixabay

Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 ezer forint, amely nettóban mintegy 130 ezer. A vonatkozó kormányrendelet szerint

jövőre január 1-jétől az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege csaknem 211 ezer forintra emelkedik a versenyszférában.

A turizmusban kötelezően fizetendő legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 ezer forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén – írta a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint a piaci szereplők a keresetek vonzóbbá tételével javítanák a tisztességesen adót fizető cégek versenyképességét, segítenék azokat a munkaerőért folytatott harcban, vállalva a magasabb fizetésekkel járó költségvetési kiadásokat is.

A nyári idény elején minden korábbinál jobban láthatóvá vált a már évek óta jellemző, mintegy 30 százalékosra becsült munkaerőhiány.

A szezonális munkavállalók foglalkoztatása mellett azonban hosszú távú megoldásra van szükség, amely ezen a pályán tartja, sőt várhatóan más területekről is a turizmusba vonzza a dolgozókat. Ehhez a piac tisztulása is elengedhetetlen, hiszen a szürke- és feketezónában működő szolgáltatók versenyelőnyben vannak, mivel a jogkövető munkáltatók nem tudnak akkora nettó béreket kigazdálkodni, mint amekkorákat a bejelentés nélkül foglalkoztatottak kapnak.

A fehérítésben nagy szerepet játszik majd, hogy a következő évtől már minden szálláshely-szolgáltatónak le kell jelentenie valós idejű forgalmát a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak – olvasható a Magyar Nemzetben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.