BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinte elfogytak a mozgósítható munkaerő-tartalékok

A munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább – így kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait.

A KSH jelentés szerint az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt, ami újabb rekord az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után. A nők mutatói javultak, miközben a férfiak körében stagnált a munkanélküliség. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak száma 15 ezerrel nőtt.

A fiatalok foglalkoztatottsága csökkent, az időseké viszont nőtt

Az április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer fő volt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában megállapította, hogy az állástalanok száma és aránya újabb rekord alacsony szintre süllyedt a második negyedévben, miközben a javulás üteme egyre csökken. A kedvezőbb mutató elsősorban a nők munkaerőpiaci részvételének erősödéséhez köthető, ugyanis a férfiak munkanélküliségi rátája már stagnál. Ez is jelzi, hogy

egyre inkább kiapadóban vannak a magyar munkaerőpiac tartalékai,

így a javulás is egyre lassabban megy végbe. Az aktivitási ráta továbbra sem tud 63 százalék fölé emelkedni a 15-74 éves korosztályban.

Az ING Bank vezető elemzője úgy látja, hogy az év második felében 3,4 százalék körül ingadozhat a munkanélküliségi ráta. Jelentősebb csökkenésre már nem számít, mivel a közfoglalkoztatottak száma is csupán 108,7 ezer és a munkanélküliek több mint egyharmada már legalább egy éve keres állást, vagyis nehezen foglalkoztathatónak számít. Jelentősebb potenciál továbbra is a fiatalabb és az idősebb korcsoportban mutatkozik, ám ők nem tudnak tartósan enyhíteni a strukturális munkaerőhiányon. A versenyszférában továbbra is erős lesz a verseny a munkavállalókért, ami magasan tarthatja a bérnövekedés ütemét – vélekedett Virovácz Péter.

Fotó: MTI / Varga György

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség. Az egyre alacsonyabb munkanélküliség a munkaerőhiány tartósságát is jelzi, ami a béreket felfelé hajtja. Ugyanakkor vannak még tartalékok a munkaerőpiacon, hiszen bár az uniós foglalkoztatási rátát már elértük, de a csehországi szint még magasabb a magyarnál. A hiányzó munkavállalókat az inaktívak táborában lehet megtalálni, ám a munkaerőpiacra történő bevonzásuk nem lesz könnyű feladat, ehhez mindenképpen szükség van a szakképzés, a felnőttképzés és a felsőfokú képzés erősítésére – állapította meg a Századvég üzletág-vezetője.

Horváth András, a Takarékbank elemzője is azt emelte ki, hogy az április-júniusi időszakban történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 20-64 éves korosztály 75,2 százaléka dolgozott, ami érdemben meghaladja az Európai Unió 73,2 százalékos átlagos rátáját, de további erőfeszítésekre van szükség az egyik fő versenytárs cseh gazdaság 79,9 százalékos rátájának eléréséhez.

A magyar munkaerőpiac egyre inkább korlátokba ütközik,

a munkanélküliség a nyári szezonális időszakban ugyan minimálisan, de a foglalkoztatás is csak egyre csökkenő ütemben tud elmozdulni pozitívabb irányba annak ellenére, hogy a foglalkoztatási ráta még további legalább 4 százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb uniós tagállamokkal. Ez további 250-300 ezer új, betöltött álláshelyet jelentene, és akkor lesz kijelenthető a teljes foglalkoztatottság Magyarországon. A még rendelkezésre álló munkaerő minősége azonban meglehetősen alacsony. Már csak a nagyon nehezen foglalkoztatható és teljesen képzetlen munkaerő maradt szabadon, vagyis szakpolitikai beavatkozás és az oktatásba minden eszközzel való bekényszerítés nélkül nem várható érdemi előrelépés és további bővülés a magyar munkaerőpiacon.

A munkaerőhiányos állapot kedvező a munkavállalók alkupozíciója szempontjából és így a növekvő fogyasztás évek óta stabil lába tud lenni a gazdasági növekedésnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.