BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány harmadik típusú találkozása az IMF-el

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az önkormányzati választások után az Orbán-kormány újra megkezdi a tárgyalásokat az IMF-el - legalábbis a nagy elemzőcégek várakozásai szerint.

Harmadik típusú találkozásra  - akaratán kívüli kapcsolatfelvételre - kényszerülhet az Orbán-kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF).

Az EU nyomásának hatására immár a „normalizálódás jelei” látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában – vélekedik csütörtökön kiadott helyzetértékelésében a JPMorgan.

Várakozásuk szerint az önkormányzati választások után a kormány újrakezdi a tárgyalásokat az IMF-fel, és végül lesz új hitelmegállapodás.

A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ a feltörekvő európai térségről korábban kiadott negyedéves helyzetértékelésében úgy fogalmazott: "a magyar háztartások fizetik meg az árát annak", hogy az új kormány "megszakította a kapcsolatot" a valutaalappal.

A ház szerint ahogy növekszik a rossz hitelek aránya a forint gyengesége miatt, úgy nő a bankrendszerre nehezedő nyomás is. Jegybanki "vészkamatemelések lehetségesek" ugyan, de valószínűségüket csökkenti, hogy az ilyen lépések "viszonylag sikertelenek voltak a múltban".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.