BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump milliárdokkal kárpótolja a pórul járt farmereket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére – jelentette be Sonny Perdue mezőgazdasági miniszter kedden egy telekonferencián. 

A tárcavezető közölte, hogy a segítséget azoknak a gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek – a miniszter megfogalmazásában – „a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák” miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt.

Sonny Perdue leszögezte: a támogatást háromféle módon nyújtják:

  • készpénzben,
  • állami felvásárlásokkal,
  • valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével.
  • Sonny Perdue gazdasági miniszter

    A ma meghirdetett program határozott kiállás amellett, hogy más nemzetek nem hatalmaskodhatnak a mi mezőgazdasági termelőink felett azért, hogy az Egyesült Államokat meghátrálásra késztessék

    – jelentette ki a miniszter.

    Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatás „rövidtávú megoldás”, és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás. A miniszter közölte azt is, hogy a tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat.

    A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Az élelmiszer-felvásárlás és -forgalmazás keretében a szövetségi agrárminisztérium gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd

    az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel.

    A kormányzati program harmadik eleme pedig az amerikai mezőgazdasági termékek kereskedelmének előmozdítása. A kormány anyagi erőforrásokat biztosít új külföldi piacok felkutatásához.

    Donald Trump amerikai elnök
    Fotó: AFP

    Sonny Perdue hangsúlyozta: a kormányzati terv végrehajtásához nincs szükség a kongresszus jóváhagyására, mert egy, még az 1929-es nagy gazdasági világválság idején elfogadott törvény lehetőséget teremt rá.

    Donald Trump elnök a héten a középnyugati agrárállamokban tesz látogatást. Kedden Missouriban járt, majd Illinois és Iowa államokba látogat. Az NBC televízió pár héttel ezelőtt sugárzott riportja arról tanúskodik, hogy

    a középnyugati farmerek bizalma a termékeikre bevezetett külföldi védővámok ellenére sem ingott meg az államfőben.

    A republikánus törvényhozók első megnyilvánulásai azonban negatívak voltak. Ron Johnson wisconsini republikánus szenátor például úgy nyilatkozott: az Egyesült Államokban „szovjet típusú gazdaság van kialakulóban, ahol komisszárok döntenek majd arról, ki kaphat felmentést, és ki juthat előnyökhöz”.

    John Thune dél-dakotai republikánus szenátor szerint „először meg kellene kérdezni az adófizetőket is, mielőtt csekkeket osztanak a farmerek között”. Ben Sasse nebraskai republikánus törvényhozó pedig úgy vélekedett, hogy a kormány „aranymankókat” ad a farmereknek.

     

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.