Jó szakembereket, mestereket találni és megfelelő ajánlatot kapni egyre nehezebb, akár új létesítményt szeretne építeni, esetleg régi házat, víkendházat vagy lakást felújítani. Kevés a jó szakember, a legjobbakat pedig csak ajánlás alapján lehet elérni. Ha valami újat, eredetit szeretne alkotni, már a kezdet kezdetén nehézségekbe és korlátokba ütközik.

PR cikk kép
Fotó: Daibau.hu

A kivitelezők, ajánlatok és anyagok keresése igazi rémálommá vált az építészek és ügyfeleik számára, és sokkal inkább terhet jelent, mintsem örömet. Tekintettel arra, hogy a jó szakemberek iránti kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat, az építészek gyakran csalódnak, mert az általuk elképzelt projekt nem az elképzeléseiknek megfelelően valósul meg. A piacon nagy minőségbeli különbségek vannak, ezért egy-egy ötlet megvalósítása további erőfeszítéseket igényel.

Hogyan szerezzük meg a legjobb ajánlatot?

Az építőipart a közösségi hálózatok és marketingügynökségek számos arra irányuló kísérlete ellenére sem sikerült digitalizálni. Az építőipar az egyik legkevésbé digitalizált gazdasági ágazat. A hatékonyság és termelékenység alacsony szinten van. Míg az építőipari vállalatok 75 százaléka úgy véli, hogy a digitalizáció növelheti az iparág termelését, a cégek mindössze 20 százaléka kezdte meg vállalkozása és reklámozása digitalizálását.

A DaiBau több mint egymillió látogatóval, 70 000-nél több mesterrel és 11 európai országban jelen lévő fejlett vállalkozással sikeres abban, ami mások számára nehézséget okoz: az interneten keresztül összeköti az építészeket és befektetőket a szakemberekkel és kivitelezőkkel. A DaiBau alapítói Martin Pelcl és Gregor Černelč építészek, akik ezért kezdték meg vállalkozásukat, hogy önmaguk számára is minőségi kivitelezőket találjanak. A startup sikere az alapítást követően nagyon gyorsan ívelt felfelé.

A DaiBau lehetőséget nyújt a minőségi ajánlatok felkutatására

„Fiatal építészekként gyorsan szembesültünk azzal, hogy nehéz minőségi és elérhető kivitelezőket találni. Ez egy olyan iparág, amelyben az ajánlások szóbeszéd útján terjednek. Mivel azonban a digitális kommunikáció időszakában élünk, meglepő volt számunkra, hogy nincs olyan platform vagy szolgáltatás, amely egyik részről összegyűjti a mestereket és kivitelezőket, másfelől pedig a felhasználókat, azaz a szolgáltatásokat igénybe vevőket, a megrendelőket” – nyilatkozta Martin.

Martin és Gregor szakemberekként eldöntötték, hogy összekötik az építőipart és az internetes hirdetéseket. A termékek, szolgáltatások, árak, mesterek, a legjobb ajánlatok és elérhető anyagok felkutatása érdekében minden akadályt elhárítottak. Megkönnyítették a keresési folyamatot, digitalizálták, automatizálták és nagyban leegyszerűsítették. Ennek eredménye egy online platform lett, amely felgyorsítja a digitalizálás folyamatát, és nagyszámú, elégedett új felhasználót vonz.

PR cikk kép
Fotó: Daibau.hu

Könnyebb keresés

A felhasználók számára a DaiBau használata számos előnnyel jár. Elsősorban egy helyen biztosítja a kivitelezők, az anyagok, a termékek és szolgáltatások felfedezésének és összehasonlításának lehetőségét, valamint a legjobb ajánlatok kiválasztását. Emellett hasznos tanácsokkal szolgál, de megtalálható az egyes munkák, mesterek és anyagok átlagára is. A Magazinban nagyszámú szakszöveg, tanács, építészeti vonatkozású és lakberendezéssel kapcsolatos újdonság kap helyet. A platform minden pozíciót, kategóriát és minden kivitelezői fázist lefed: tereprendezés, vezetékek, szigetelés, légkondicionálás, tetőfedés, homlokzatok, nyílászárók, festés, vakolás, esztrich, padlóburkolatok, fémmegmunkálás, bútorok, karbantartás, szervizelés és még sok egyéb is megtalálható.

A megfelelő kivitelező és anyag kiválasztásán kívül a DaiBau a költségvetés-tervezésben is segít a Kalkulátor segítségével. Ez a lehetőség az építkezés vagy felújítás költségeinek tervezésében hasznos segítség. A platformon 1600-nál több építészeti projekt, anyag és szolgáltatás átlagárát is megtalálja.

A DaiBau Magyarországon több mint 250 kategóriában elérhető, 6000 ellenőrzött kivitelezőt kínál.

Felhasználóink számára próbaidőszakot vezettünk be, valamint komplexebb értékesítési hozzáállást, és vállalkozásunk rövid időn belül felvirágzott.

Az üzleti modell a felhasználók előfizetésén alapul. Minden érdekelt cég, vállalkozó vagy mester meghatározott mennyiségű leadet fizet a potenciális ügyfeleknek. Mindenképpen fontos leszögezni, hogy az elvégzett munka után a DaiBau nem számít fel százalékot. „Felhasználóink számára próbaidőszakot és komplexebb értékesítési hozzáállást vezettünk be, és rövid időn belül felvirágoztunk” – hangsúlyozza Martin.

A keresés fókuszában kis- és középvállalkozók, valamint független szakemberek állnak. A DaiBau lehetőséget nyújt számukra, hogy szolgáltatásaikat és termékeiket reklámozzák, emellett jelentősen fejlesszék vállalkozásukat azáltal, hogy megbízható ügyfeleket találnak (itthon és külföldön egyaránt). Minden vállalkozói profil tartalmazza a felhasználói véleményeket és értékeléseket, valamint a megvalósult projektek rövid portfólióját. Ezenkívül információkkal szolgál a „csapatlétszámról”, a többéves tapasztalatról, de a megtalálhatók a telefonos elérhetőségek is.

A legjobb ajánlást az elégedett felhasználók jelentik.

DaiBau Magyarországon

Érdekli, hogy mennyibe kerülne a padlólapok cseréje a fürdőszobában? Kíváncsi arra, hogyan kell beszerelni a padlófűtést? Mennyibe kerülhet egy családi ház kulcsrakész rendszer szerinti építése? Mennyi pénz szükséges az udvar és a kert rendezéséhez?

A DaiBau Magyarországon 2021 óta van jelen. A cég körülbelül 60 alkalmazottal működik, és jelenleg több mint 6000 kipróbált, megbízható kivitelezőt kínál 13 kategóriában és mintegy 250 alkategóriában. Magyarországon a platform indulása óta közel 15 000 projekt valósult meg a DaiBau segítségével.

PR cikk kép
Fotó: Daibau.hu

Akár kivitelezőt keres, tanácsra van szüksége vagy az anyagok árát szeretné ellenőrizni, a DaiBau megbízható partner az építkezés és felújítás során. Ahhoz, hogy ezt a hirdetési platformot Ön is használni kezdje, a legjobb ajánlás a sok új, elégedett felhasználó. Sosem volt még ilyen könnyű megtalálni a megfelelő kivitelezőket és a legkedvezőbb ajánlatokat.